Várak és erődítmények a Kárpát-medencében

Előszó

Az album eredetileg „saját használatra" készült, rajzai mintegy tizenöt év alatt gyűltek össze. Nem tartottam feladatomnak a történelmi információk felsorolását, hiszen a várak és erődítmények ábrázolása foglalkoztatott. A munkát - régészeti, műemléki, építészeti, történelmi, hadtörténeti irányultsága ellenére - képzőművészeti tevékenységem részének tekintem, s nem kívánok a tudományos területekkel konkurálni. A fellelhető, hiteles ábrázolások összegyűjtése volt a célom. Amikor a gyűjtemény kiadásának lehetősége felmerült, komoly problémával kellett szembenéznem. Az üres oldalakra ugyanis „érkezési sorrendben" rajzoltam, ezért időrendi, területi vagy alfabetikus - sorrendbe helyezésük csaknem megoldhatatlan feladat elé állított. Végül - örömömre a kiadó hasonmás kiadás mellett döntött. Az eligazodást mutatók elkészítésével igyekeztünk megkönnyíteni. Ezeket a bevezető írás után találja meg az Olvasó. Bízom benne, hogy a könyv ebben a formában is alkalmas a történelem egy - még nem teljesen feltárt - emlékköre iránt az olvasóközönségben rokonszenvet kelteni, a tudományos világnak egyfajta „nyersanyagot" adni, és mindenki számára esztétikai élményt nyújtani. A szó hagyományos értelmében vett várak, erődítmények sok ezer éves, rendkívül összetett civilizációs jelenséget alkotnak: katonai jelentőségük mellett, sokszor azokkal szerves összefüggésben, a vagyon, a hatalmi koncentráció helyszínei voltak, egyszerre töltve be a gazdasági, igazgatási, ítélkezési székhely szerepét is. Védelmi, raktározási és kaszárnyaszerepükön túl tehát sokszor a reprezentációt is szolgálták. A 18. századtól azonban szerepük fokozatosan megváltozott, míg aztán a 20. században végleg elveszítették eredeti funkciójukat: történelmi múltunk tárgyi lenyomatává lényegültek. A fontos útvonalak közelében - gyakran hegytetőkön - álló épületek vagy maradványaik a természet hangsúlyos alkotóelemeivé váltak. A természet és a civilizáció e különös harmóniája számos mű ihletője volt a romantika korában, úgy az irodalomban, mint a képzőművészetben. Ezek a festői romok mostanra vagy összedőltek , vagy annyira életveszélyessé váltak, hogy konzerválásuk, helyreállításuk időszerűvé vált. A rommá válás természetes folyamata a beavatkozások következtében megszűnt. Az állagmegóvás során azonban sok esetben a műemlékekből emlékművek születtek, amelyek megpróbálták értelmezni a maradványokat, több-kevesebb sikerrel. Abban, hogy a lehető legreálisabb képet kapjunk arról, milyenek is voltak a múlt e tanúi, a helyszíni vizsgálatok mellett a hiteles források tanulmányozása igazíthat el bennünket, amelyek közül a legpontosabbak természetesen a régészeti és műemléki szakfelmérések. A legkorábbi hiteles információkat is tartalmazó képi ábrázolások az 1490-1493 közt megjelent Schedel féle krónikában található Wolgemuth-fametszetek. Az illusztrációkon megfigyelhetjük a gótika ábrázoló művészetének azon jellegzetességét, ahogy apró valóságelemek egymás mellé helyezésével jeleníti meg az ábrázolás tárgyát. Wolgemuth műveinek hitelességét első látásra megkérdőjelezi, hogy a művész nem az általunk megszokott perspektivikus rendszerben rajzolta képeit, hanem a korában alkalmazott axonometrikus elvek alapján alkotott. Vissza

Fülszöveg

Kőnig Frigyes könyve a Kárpát-medence majd másfél ezer várának, erősségének a méretarányos rajzaival - hol régi, több évszázados ábrázolások, hol mai, mérnöki felvételek, régészeti, műemléki felmérések fölhasználásával a hozzácsatolt mutatókkal, magyarázó föliratokkal, irodalmi vonatkozásokkal egyszerre tudományos kézikönyv, szórakoztató ismeretterjesztő mű és a „dicsőséges múlt" nosztalgikus idézése: merthogy a szerzőt is teljes tudományos mélységében érdekli a kérdés. Ismerni és értelmezni akarja a kezébe került tárgyat, egyformán fontos számára az ábrázolt objektum formája, terjedelme, építőanyagai, története, alapítójának céljai, s mindezen túl látható esztétikai élvezettel keresi meg egy-egy lapon minden ábrának a látvány egészében legmegfelelőbbnek érzett helyét. „A munkát - írja a szerző a témához illő tudós bevezetőjében - régészeti, műemléki, építészeti, történelmi, hadtörténeti irányultsága ellenére - képzőművészeti tevékenységem részének tekintem." A továbbiakban aztán ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, s kizárólag tudományos magyarázataiban merül el. Számomra - megismerve a kétkötetes gyűjteményt - mégis ez a vonatkozása a legfontosabb, mert benne Kőnig Frigyes művészi látásmódjának, törekvéseinek egyik érdekes és jellemző dokumentumát látom. Persze nem egyszerűen az egymást váltó lapok dekoratív szépségére vagy az ábrákat gyakran kísérő kéziratos szövegek megkapóan archaikus betűképére (ez utóbbi egyébként nem valami „csinált", maníros játék, hanem ilyen a művész mindennapi kézírása!) gondolunk, hanem arra a lankadatlan, egyetlen apró részletről sem megfeledkező figyelemre, amely az egyik legmeghatározóbb tulajdonsága művészi tevékenysége egészének. Műveiben Kőnig Frigyes mindig valami fontos és végleges, a jelenségek mélyén elrejtett-elrejtőzött dolgot látszik keresni. Sohasem a konkrétan megfogalmazott hogyan? vagy miért?vezeti: tudja, hogyha ilyen egyszerű volna föltenni egy kérdést, elég lenne csak türelemmel a válaszra várnia: számára azonban a világ ennél sokkal bonyolultabb, s tudja, hogy a legnehezebb éppen a megfelelő kérdés megfogalmazása. Ezért igyekszik hát az eléje kerülő jelenségeknek és problémáknak minden részletét számba venni, elölről, hátulról, térben és időben megvizsgálva azokat, ahogyan ezt már olvasói is megtapasztalhatták 1997-ben megjelent, Orbis Pictus című könyvében. Pályája során persze megtanulta (ha ugyan nem tudta mindig is!), hogy az általa áhított és megcélzott teljesség valójában elérhetetlen, s így a végérvényesnek szánt kérdés sem fogalmazható meg. A „sikertelenség" biztos tudata azonban egyetlen pillanatra sem keserítette el, a kiábrándulás helyett mind kíváncsibbá és pontosabbá vált. Egyformán alázatos figyelemmel tudta követni egy lakószoba mozdulatlan tárgyainak beszédes gazdagságú átváltozásait az ablakon hajnaltól naplementéig új és új szögekből és változó intenzitással betörő fényben, máskor vég nélkül rajzolni spirituszban őrzött torz embriók formáit, vagy idézni egy régmúlt gyermekkor veszendő emlékképeit, újra és újra kézbe venni és „rekonstruálni" egy talált - valamikor, valaki által elvesztett vagy eldobott - fényképnegatív üzenetét: a talányos látványt és hátteret a még talányosabb történetet. Vissza