Váradi Gábor

Fülszöveg

Váradi Gábor barátom önképző, autodidakta művész, az európai kultúra azon időszakából próbál meríteni, amikor az eljutott csúcsaira, a XV.-XVI. századra. Erre az időszakra tér vissza, ennek a fantasztikus képzőművészeti periódusnak a vívmányait próbálja megtanulni, megérteni. Váradi Gábor még mindig közel van a természethez. Hiába ipari munkás, hiába városi ember, képeiből látható, hogy valamilyen módon nagyon érzi azt, hogy milyen a fa, milyen a virág, a levegő, milyen a reggel és milyen az este.
Váradi Gábor nem igazán csak fest, megpróbál írni is festményeivel. Van minden képében egy üzenet - patrina, cigányul így mondják. Valamint, egy félreértést akar rendezni, azt a félreértést, amit a szeretet szavával ír meg a képein.
Nekem az Ő üzenetei az emberségről, az emberiességről, egy harmonikus és korrekt, becsületes világról mesélnek. Azokon a képein is, ahol a fákat szürke, embertelen, Föld-ellenes szél marcangolja. Akkor is érezni azt a vágyat, azt a szeretetet, amivel ezt a szelet megfordítaná, azt a szeretetet, amivel megbocsát. Váradi Gábor megbocsát.
Váradi Gábor népe és az én népem mindig megbocsátott és meg is fog bocsátani. Ez látszik a képeken és ezek a képek gyönyörűek mindazoknak is, akik nem Váradi Gábor kisebbségéből szakadtak ki. Ezeken a képeken mindenki választ talál és visszacsatolási lehetőségeket. Ezek az alkotások nem zárnak ki senkit abból, hogy örülhessen, hogy együtt örülhessen azzal, aki ezeket megalkotta. Vissza