Ágnes/A költő/Petrőczy Kata Szidónia

Előszó

Részletek:

Ágnes
Augusztus vége volt. A kertben, a lugas előtt egy tizenkétéves kis leány ült, jobbkarjával egy fehér-fekete foltos cicát szoritott magához, bal kezével egy foxterrier nyakörvét tartotta. A két állat elkeseredett gyülölettel sziszegett egymásra. A kutya felrántotta felső ajakát és finom fekete orrát az ég felé tartva, idegesen morgott. Fehér, hegyes fogai villogtak, szeme zöldes fényben ragyogott. Hófehér karcsu teste vonaglott a visszafojtott indulattól. A macska meggörbitette hátát, mint egy kölyök-teve és négy bársonyos talpacskájából éles körmeit nyujtogatta. Félt és gazdasszonyához bujt, közben fujt és olyanformán tett, mint egy üldözött kígyó.

A költő
Nagy tavaszi napsütésben fürdött az óriási udvar. Fehér, ragyogó sugarak cirogatták a vén diófa gyenge ágacskáit, melyeken halk, rejtelmes pattogások között apró rügyecskék bomladoztak.
A kukoricagóré tetején egy fiu ült, mintha lovagolna. Aranyveres göndör haja, mintha a naptól meggyulladt volna, lobogni látszott. Végigtekintett a hatalmas udvaron, a kanyargó országuton, az egyenes jegenyeakácok most sarjadó lombján, a nagy, kék mezőn, mely feje fölött mint egy sátor terült el és melyen fehér felhőlovasok robogtak keresztül.

Petrőczy Kata Szidónia
Az urak elbucsuztak egymástól és szerte széledtek az országban. Beszterce, hol az utóbbi napokban olyan sürü volt az ember, mint kasban a méh, kezdte visszanyerni rendes ábrázatát.
A város kapujában egymás után gördültek ki a pompás hintók, melyek után különböző szinü mundérba bujtatott szolganépség lovagolt.
A beszterceiek kint ácsorogtak az utcán és egymástól kérdezték a nagy urak nevét, kik közül a népszerübbeket nagy vivát kiáltozással bucsuztatták. Vissza