Vámosmikola és környéke

Előszó

Koczó József tanár Vámosmikola és környéke című helytörténeti könyvének kéziratát néhány évvel ezelőtt nagy-nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel vettem kézbe. Hisz kimondottan szeretem én is szülőföldemet, a történelmi Hont megyét. Azt a földrajzilag is pontosan körülhatárolható szellemi tájat, melyet kettészelt a nagy politika, de máig összetartanak közös hagyományaink, s egységét megőrizte az emlékezet. Hont megye iskoláiban már a XX. század elején ismerték a regionális tankönyveket. Drozdy Gyula és Györffy János például 1908-ban írta ama kedves és tartalmas könyvecskét /Hont vármegye rövid földrajza/, amely a szülőföld szeretetére és megismerésére okította a kis tanulókat. Most, a XXI. század elején új könyv született: a történelmi Hont megye egyik kistájának honismereti olvasókönyve, regionális tankönyve. Hogy a kéziratból kiadvány született, örömem is teljesebb lett. Mert napjainkban, a számítógépek világában, amikor annyit beszélünk az európaiságról meg multikultúráról, tudatosítanunk kell újra, hogy minden forrásainknál kezdődik. Bármennyire is nyitott lesz a világ, sehová sem léphetünk be üres kézzel, és sehol sem ékeskedhetünk mások tollaival. Képletes vándortarisznyánkban először saját kincseinket kell elhelyeznünk, mint egykor a hamuban sült pogácsát. Örökségünkkel és hagyományaink segítségével kapcsolódhatunk csak az egyetemeshez. Hisz a világ is arra lesz kíváncsi, kik is vagyunk mi valójában, milyen a mi kultúránk, milyenek a mi szellemi köreink. A szülőföld szerepe sosem lehet mellékes. A régiók szellemi birtokbavételével lehet csak gazdagítani önmagunkat s ezáltal Európát is. Értékeink megismerésével közelebb hozhatjuk magunkhoz saját tájainkat, s így gyorsabban és magabiztosabban eljuthatunk a távolságokhoz, a mindenséghez is. Ahhoz a világhoz, melyben mi is jelen akarunk lenni. A humánum - az emberség és emberiesség - kapcsolódó pontjait másképp méricskélik, mint ezt a technika vívmányaival teszik. Mert olykor azt is tudatosítanunk kell, hogy a jövendő valahol a múltnál kezdődik. S mint Eötvös József mondotta egykor: „Kinek nincs múltja, nem lehet jelene, s jövője sem". De a múltat - hallhatjuk Illyés Gyula intő szavait - „alkotni kell, különben elvész, elmúlik". S a nemzet, amely emlékeit veszni hagyja, „azzal saját síremlékét készíti"./Ipolyi Arnold/. Koczó tanár úr nemes cselekedetének sugalmazói is bizonyára a nagy elődök fent idézett gondolatai voltak. Tudta, hogy a szülőföldet úgy kell szeretni, mint édesanyánkat. De szeretni is csak azt lehet, amit és akit tökéletesen ismerünk. Vissza