Előszó
Vámbéry Ármin Duna-Szerdahelyen, Pozsony vármegyében született 1832-ben. Atyját alig egypár hetes korában elvesztette; anyja pedig, mivel árván maradt gyermekeit saját keze munkája után el nem...
Tovább
Előszó
Vámbéry Ármin Duna-Szerdahelyen, Pozsony vármegyében született 1832-ben. Atyját alig egypár hetes korában elvesztette; anyja pedig, mivel árván maradt gyermekeit saját keze munkája után el nem tarthatta, nem sokára másodszor is férjhez ment. A fiút öt éves korában adták az iskolába, hol csakhamar kitűnt jeles észbeli tehetségei, különösen ritka emlékező tehetsége által. Még a meg nem értett latin verseket is megtanulta könyv nélkül kétszeri olvasás után. Anyja, e kiváló tehetségeihez képest, tudományos életpályát szeretett volna számára választani, ámde szegénysége nem engedte, azért három évig tartó iskolázás után női szabóhoz adta inasnak. A fiú azonban nem sokára elhagyta a szabóműhelyt, és elment egy falusi kocsmáros fia mellé magán-tanítónak. Itt aztán a tanításon kívül egyéb munkát is kellett a ház körül végeznie, mint pl. bort hozni a pinczéből, csizmát tisztítani stb. Nyolcz forinttal, egy évi keresetével a zsebében elment, a tudnivágyástól ösztönözve, a Pozsony melletti Szent-Györgybe, a hol kegyes szivű emberek által támogatva, elvégezhette a gymnasium alsó osztályait. Itt ébredt fel benne legelőször a vándorlási ösztön, mert egyszer csak kapta magát, odahagyta Szent-Györgyöt, a hol biztos ellátása volt, és elment a szomszéd Pozsonyba. E városban a legnagyobb nélkülözésekkel küzködött. Napok hosszat száraz kenyéren élt, sőt még ebből is csak szűken jutott. De minden iskolai év végén megragadta a vándorbotot, és sánta lábbal, üres zsebbel elindult világgá. Így barangolta be gyalog szerrel az osztrák-magyar monarchiát, felkereste Budapestet, Bécset, Prágát és más nagyobb városokat. Ha az úton erőt vett rajta a fáradság, egy tréfás megjegyzésével megnyerte az úton haladó valamelyik kocsisnak a tetszését, a ki aztán felvette magához a kocsira s elvitte a legközelebbi helységig. Legtöbbnyire a helység papjához kopogtatott be, a ki a latin nyelvben való jártasságáért megkedvelte és éjjelre szállást, a következő napra pedig útra valót adott neki. E vándorlások voltak a későbbi dervis-életének előiskolája.
Az iskolai tárgyak tanulása mellett kiválólag útleírásokat olvasgatott és idegen nyelveket tanult mesés gyorsasággal. Magyar anyanyelvén kívül még gyermekkorában megtanulta a németet és a tótot. Gymnasista korában pedig magánszorgalom útján a franczia, olasz, angol, dán és svéd nyelvet. A nyelvek tanulásába aztán annyira belemerült, hogy feléje sem ment többé az iskolának. Egész nap az idegen remekműveket szavalta nagy hanggal.
Vissza