Változatok az ikonra

Előszó

Változatok az ikonra
Tisztelgés Kondor Béla születésének 70. évfordulóján
A múlt század utolsó harmadától egyre nőtt az érdeklődés a távoli civilizációk irányában. Ismeretes, hogy a japán fametszet milyen nagy hatást gyakorolt a francia impresszionistákra vagy hogy az afrikai törzsi művészet faragott maszkjainak milyen sokat köszönhetett a kubizmus. A XX. században tovább folytatódtak a hagyományos látásmódot megkérdőjelező és megváltoztató felfedezések - a népművészet, a gyermekrajz, az elmebetegek rajzai, mind-mind új tanulságokkal szolgáltak. A modern világlátás egyik legfontosabb sajátossága éppen ez a nyitottság, amely képessé tesz minket arra, hogy a meglévő és a már elmúlt kultúrákból szabadon válogassunk. Az ikonfestészet megismerése és felfedezése Oroszországban a XX. század első éveiben kezdődött. Megtisztították, restaurálták az ikonokat, - s a középkori festészet addig ismeretlen, új arca tárult fel. A magángyűjtők és múzeumok szinte egy időben ismerték fel az ikonok formavilágának esztétikai értékét. Az ikonfestészet hatással volt az új formanyelvet kereső fiatal művészekre is. Javlenszkij 1910 körül készült portréinak szuggesztív hangja az orosz ikonok tiszta szerkezetességét idézte. Néhány orosz avantgárd művész, így Larionov, Goncsarova és Popova neo-primitív stílusa (ők maguk használták ezt az elnevezést) az orosz ikonfestészetből eredeztethető. Az orosz forradalom utáni években még intenzívebbé vált a középkori orosz festészet kutatása. A moszkvai és pétervári múzeumokban nagy gyűjtemények halmozódtak fel, de Nyugat-Európa csak a 20-as évek végén rendezett kiállításokon találkozhatott e remekművekkel. A németországi, angliai és amerikai bemutatók nyomán egyre többen figyeltek fel az ikonművészet alkotásaira. A magyar művészetben Vajda Lajos az első, aki az ikonok művészetéből inspirációt merített. Vajda Szerbiában töltötte gyermekkorát, de az ott szerzett élményeket csak később, a szentendrei években hívta elő. Vajda érdeklődése nem nosztalgikus és nem idézetszerű. 1936-ban és 1937-ben készült ikonos önarcképeinek, Krisztus fejeinek és más ez idő tájt festett félalakos portréinak előképét a X. századi bizánci ikonok között kell keresnünk. Ezeket Lazarev így jellemzi: "Az emberábrázolás uralkodó eleme a fej lesz, mint a szellem kifejezési lehetőségeinek góca, az emberi alak minden más részét ennek rendelik alá. (...) A fej méreteiből kiindulva konstruálja meg a bizánci mester alakjának arányait, a fej - pontosabban az arc - érdekli legjobban." A vajdai ikonokról minden kísérő motívum hiányzik, a síkba komponált, kontúrozott félalakos figurák minden egyedi vonást nélkülöznek, személytelenségük jelképérvényűvé avatja őket. Ennek a korszaknak egyik kiemelkedő darabja az erős kontúrhálózatú Piros Krisztusfej, mely a feszületeken ábrázolt félrehajtott fejű Krisztusokat követi. Az elmúlt korok művészetéhez való kapcsolódás és az attól való eltérés egyszerre volt jelen Kondor Béla művészetében. Már főiskolás éveiben virtuális kapcsolatban állt néhány kiválasztott nagy előddel, mint Dürerrel, Rembrandttal, Blake-kel vagy Goyával. Vissza