Előszó
Hosszú az út a programokban megfogalmazott céloktól a feladatok kijelölésén és konkrét intézkedési tervek kidolgozásán keresztül a megvalósítás elindításáig. Különösen nehéz és rögös ez az út akkor, ha egy ilyen összetett és súlyos kérdés kezelését az ország általános helyzetének átfogó válságkezelésével párhuzamosan kell végezni.
A rendszerváltozás egyik legnagyobb vesztese, a mintegy félmilliós cigányság válsághelyzetének kezelése esetében az 1994-ben hivatalba lépett kormány ilyen körülmények között vállalta a pontos tényfeltárás, a komplex megközelítést alkalmazó válságkezelő program kidolgozásának és elindításának feladatát.
Nem vállaltuk, nem vállalhattuk a válsághelyzet felszámolását, mivel évek sőt évtizedek alatt felhalmozódott, csak közép- és hosszútávon enyhíthető, oldható problémákról van szó. Vállaltuk viszont a rövid- és középtávú válságkezelés elindítását, a lehetséges kitörési pontok kijelölését, egyszóval annak a kormányzati programnak a kimunkálását és beindítását, amely következetes és kitartó végrehajtás esetén a cigányság helyzetének tényleges javulását eredményezheti.
Az eddig megtett utat felmérve elmondhatjuk, hogy az elmúlt évek erőfeszítéseinek eredményeként ma már világosak a tennivalók, tudjuk, milyen célt, hogyan lehet elérni. Megfogalmaztuk az ezt szolgáló koncepciót; megértettük és világossá tettük, kiktől függ a program sikere; kialakítottuk a piacgazdaság követelményeinek megfelelő modern módszereket, mechanizmusokat; tudjuk, kik a települési önkormányzatok és a kormány legitim partnerei. Mindezek olyan kérdések, amelyekben megítélésem szerint sikerült lényegesen előbbre jutnunk. Ugyanakkor nem téveszthetjük szem elől, hogy egy több évtizedes folyamat elején tartunk. Az ismert példával élve olyan pohárról van szó, amely még a negyedéig sem telt meg, van ugyan az alján valami, de ez az érintett kisebbség, a magyarországi cigányság számára bizony édeskevés, a többség, de legalábbis a többség nem toleráns része viszont máris túlságosan soknak érzékeli.
Vissza