Válogatott írások

Előszó

Leonardo da Vinci képe, mint az emberiség legnagyobb hőseinek arculata általában, szakadatlanul változott az évszázadok tükrében, éspedig úgy, ahogy azt az osztálytársadalom alakulása meghatározta. Éppen ezért nincs semmi csodálnivaló azon, hogy ez a kép hamis és nem az igazi Leonardót hagyta reánk örökségül. Nem mintha a kialakuló polgári társadalom kételkedett volna Leonardo géniuszának nagyságában. Ezt egyáltalában nem vonták kétségbe! De a mód, ahogy felfogták, jellemző a burzsoázia fejlődésének különböző állomásaira és mai hanyatlására.
Leonardo a polgárság kezdeti, még többé-kevésbbé forradalmi korszakában élt. Kortársai csodálattal tekintettek reá, mivel Leonardo legtitkosabb óhajaikat tudta ábrázolni, az élet szépségét, mozgalmasságát, valóságát. Festményei és rajzai magukra vonták a közfigyelmet. Hatása tanítványaira, művész kortársaira rendkívüli volt, olyan nagy művészekre is, mint Raffaello, Giorgíone, Tiziano, Dürer, Lukas Cranach és az ifjabb Holbein. Művészek és műértő közönség egyaránt csodálták műveiben az eszmei gondolat mélységét, nagyszerű emberiességét, a formák tökéletességét. Leonardo a renaissance polgárai számára feltárta az ember rejtett belső világát, világos művészi nyelven, közérthetően. Az ábrázolt testek pontos arányai s a lelki tartalmat kifejező mozdulatai, az élettel teli, átszellemült, gyengéd arcok, a nagyszerű emberi típusok lenyűgözték nézőit. Műveinek szigorú belső logikája, rendszeressége, a kompozíció egyszerűsége, szerves egysége, a félárnyékok-adta élethűsége, tapinthatósága mind a klasszikus művészet utolérhetetlen eszményeként lebegett előttük.
Mindebben követni tudták, de abban már nem, hogy micsoda küzdelem árán jutott el ábrázolásának rendkívüli mélységéhez. Az eredeti tőkefelhalmozás lázában élő polgárság, ha Leonardo teljesítményeinek mennyiségére tekintett, elégedetlen maradt. Vissza