Válogatott írások

Fülszöveg

Mindazokhoz, amiket ügyemmel kapcsolatban védőügyvédem szóvá tett, nem sok a hozzáfűznivalóm. Ezért csak néhány mondat idejére kívánom igénybe venni a mélyen tisztelt Különtanács figyelmét. Ez az eljárás öt hét óta folyik ellenem. Ezalatt bőségesen volt időm és alkalmam arra, hogy magamba nézzek és fölvessem önmagam előtt a kérdést: vajon vétkeztem-e valamiben, mulasztást követtem-e el és vádol-e a lelkiismeretem valamivel? Az önvizsgálatnak ezeket a kérdéseit imádságomban Istennek is elmondtam. Istentől e kérdéseimre abban a mérhetetlen lelki békességben kaptam meg a választ, amely békesség az utolsó öt hét alatt szüntelenül eltöltött. Életem eddigi folyamán - amíg a sokgyermekes szegény falusi tanítói otthonból mint mezítlábas gyermek elindulva eljutottam egyházunk életének legmagasabb tisztségéig - keresztyén hitemnek sok áldott gyümölcsében volt örömöm. E sokféle gyümölcs között ott volt legtöbbször az a gyümölcs is, amelyiknek lelki békesség a neve. De életem eddigi folyamán Isten olyan fokú lelki békességgel sohasem ajándékozott meg, mint éppen az utolsó öt hét napjaiban. Pedig ezek valóban alkalmasak lettek volna arra, hogy minden eddigi békességemet fölborítsák. A köz szolgálatában álltam. Meggyőződésem, hogy szolgálatomat a köz érdekében végeztem el. Egyházamat és hazámat szolgáltam. Amikor arról a külföldi útról - melyről itt a per folyamán most olyan sok szó esett - visszatértem, akkor írásban beadott hivatalos jelentésemben kifejezetten kértem az egyházegyetem vezetőségét, hogy sem nyilvánosság előtt, sem magánbeszélgetésekben ne fejezzenek ki nekem semmiféle köszönetet azért a szolgálatért, amelyet Isten megsegítő áldásával sikerrel végezhettem el. Természetesen következik ebből az is, hogy
nem élt bennem semmiféle igény arra, hogy hazám fejezzen ki nekem köszönetet. Gondolatomban sem fordult meg, hogy ebbe az egész kérdésbe állami részről egyáltalában valamiképpen is bele fognak szólni. Ha lett volna ilyen gondolatom, akkor is az mindössze annyi lehetett volna, hogy hazám szószólói talán annyit elismernek majd, hogy én szerény eszközeim és képességeim szerint igyekeztem a romba dőlt haza és az egyház újjáépítésén fáradozni. Ismétlem: a köz területén szolgáltam. Közismert dolog mindenki előtt, hogy aki a harcos közéletben áll, könnyen kaphat sebet. Nem titkolom a mélyen tisztelt Különtanács előtt, hogy én most érzem a sebeket, melyek értek. Önök most ítéletre vonulnak vissza. Föladatuk, hogy lelkiismeretük mérlegére helyezzék mindazt, ami itt a per folyamán velem kapcsolatban elhangzott. Nem tudom, mi lesz az ítéletük. Ha lelkiismeretük arra kényszeríti Önöket, hogy az ellenem emelt vádak alól engem fölmentsenek, akkor - úgy érzem f§ a sebek, amelyeket a köz érdekében folytatott küzdelemben kaptam, nem sajognak és nem véreznek majd annyira, hogy teljes odaadással és az eddigi önzetlenséggel újra föl ne vehetném a munkát. Kész vagyok szolgálatomat folytatni. Isten bizonyosan megsegít, hogy elfelejtsem ennek az öt hétnek az emlékeit. Készen állok az egyház és a haza további szolgálatára. Lehet, hogy mérlegelésük után engem bűnösnek fognak nyilvánítani és ezért büntetést szabnak ki majd rám. Ha ez következik be, azt is alázatos szívvel és csöndesen elfogadom. Elítélésem ténye olyan lesz számomra, mint a fátyol, amely eltakarja előlem Isten akaratát és érthetetlenné teszi azt. De Istenemtől zúgolódás nélkül elfogadom, mert azt az egyet jól tudom, hogy még elítélésem esetén is csak az ő áldott akarata történhet meg velem.

Ordass Lajos Budapest, Markó utca, 1948. október 1. Vissza