Válogatás Gy. Szabó Béla fametszeteiből

Előszó

A színek világa éppúgy nem ismeri a tökéletlen emberi törvények szabta határokat, mint az áradó zene, amely átér kontinenseken. Gy. Szabó Béla életműve világrészeken hódított: a szépség, világosság, emberség tiszta, érthető nyelvén. Kiállított Mexicóban, Columbiában, Kínában, Bécsben, Hannoverben, Leningrádban, Székelyudvarhelyen és Debrecenben; az élet üzenetét szórta, sugallta, sugározta és erősítette egyértelműen és mindenkinek - mindig őszintén - akkor is, ha nehéz esztendők jártak és ha egy kevés "független nyugalmat" hoztak számára a hétköznapok. Ha olykor keserűbb is volt a szájíze, a vésők nem hasították át a falapok tükreit, csak a féltés, a fájdalom volt erőteljesebb, melyet az emberért - az emberiségért, természetért és mindenségért érzett.
Amikor az ezredik metszetét (Opus Millesimum) megalkotta, megkérdezték tőle: Hiányzik valami még? "A teljes sohasem készülhet el, az alkotó nem pihenhet" - volt a válasz. Gy. Szabó Béla nehéz életutat választott. Először talán akkor, mikor a mérnöki diplomát örök nyugalomba helyezte és a család amúgy is keserves munkás-sorsot hordozó életében és szemléletében egyértelműen a művészet maga számára taposott ösvényére lépett. Aztán, amikor családról, otthonról lemondott, hiszen gyerek-sírással, asszony-panasszal járhatatlan lett volna a maga törvénye mérte élet. Végül, amikor a fametszést olyan elkötelezett művészi megoldásnak tökélte el, ahogyan korábban kevesen tették, hiszen a színek világa vonzóbb, a festészet jártabb út, könnyebben hírt és nevet szerző - elfogadottabb. És mégis! Így döntött és soha nem érezte, hogy tévedett volna. Vissza