Válogatás a venezuelai költészetből

Előszó

A venezuelai költészet kezdete óta és kialakulása során szoros kapcsolatban áll az ország történelmi eseményeivel. így, mikor Venezuela függetlenné válik Spanyolországtól, és gyarmati helyzetét felszámolja, gondolkodóink és költőink egy eredeti, a szabaddá vált nemzet új helyzetének megfelelő költői kifejezésmód szükségességét vetik fel. S ekkor tanulja meg Venezuela megismerni, s eredeti költői módon kifejezni önmagát. Az új költői kifejezésmód társadalmi életünk egészére kiterjed. A XIX. század elejéig a venezuelai költők spanyol módra verseltek, témáik azonosak voltak a spanyol költészet témáival, világnézetük európai volt (vagy az próbált lenni), olyannyira, hogy verseikben még a természet is megkomponálva, áttelepítve jelentkezett, a gyarmatosítás kulturális közvetítő folyamatainak termékeként. Az akkori költők képtelenek voltak a trópus szépségeit megragadni, mindig az irodalmi példák nyomában jártak, melyek egy más környezetet írtak le, és tudomást se vettek az életüket végigkísérő kukoricáról, cukornádról, s a dzsungellé váló erdőkről. Ez a helyzet ad Andrés Bello (1781-1865) több versének indíttatást, melyek a kulturális függetlenséget hirdetik. A „Beszéd a költészethez" és a „Silvas1 Americanas" első részében Bello felhívja a költőket, hogy arról énekeljenek, ami a sajátjuk, ami amerikai. Költeményeiben aprólékosan leírja a felszabadító harcok hőstetteit és a trópus sajátos flóráját és faunáját. Andrés Bello az első jelentős költőnk. Legjobb alkotásaiban összefogja és rendszerezi a venezuelai nemzeti emlékezet néhány fontos alkotóelemét, mely kulturális összetettségünkből (európai, néger, indián) és olyan konkrét tényezőkből származik, melyek megváltoztatták történelmünk alakulását. Bello költeményei már kifejezik vágyainkat, a természetes és természetfölötti világot, melyben élünk, társadalmunk értékeit és ellenértékeit. Társadalom-szeretetnek nevezhetnénk azt a mélyreható tapasztalatot, mely megnyilatkozik verseiben, s amit kivetít a költő az őt körülvevő világra, ami közös népével, földjével, és korával. Vissza