Vallomások az anyanyelvről

Előszó

Ezt a gyűjteményt magam is összeállíthattam volna - mondanám az olvasóval miután elgondolkodva igazat adunk Illyés Gyulának: „Alig van ország, ahol mint nálunk, annyi szépíró műveiből lehetne külön könyvet vagy könyvecskét összeállítani ilyen címmel: Anyanyelvemről." Mert az évszázadokon át gondjaink sűrűjéből kivilágló szükség valamiféle szentséget alkotott anyanyelvünkből, amelyért sírig tartó fogadalommal tiszteletet, imádatot és szolgálatot vállaltunk. Naponta illik leborulnunk előtte, és nagyon igyekeznünk kell, hogy tisztaságát be ne szennyezzük. Sütő Andrással köszönéseink közé iktathatjuk: „hogy és mint szolgál, uram, az édes anyanyelve?" És válaszként a minket sűrűn megpróbáló sanyarú történelmi időkre „gyógykezelés" végett rendszeresen el kell járnunk Csokonai, Vörösmarty, Petőfi Sándor, Ady Endre, Arany János, Krúdy Gyula, József Attila, Babits Mihály, Tamási Áron, Áprily Lajos, Székely János, Nagy László, Kányádi Sándor és más tekintetes urak „klinikájára". A nyelvápolás olyan mint az egyszemélyes párt: magunknak kell abban mindent elvégeznünk. Éppen ezért is példamutató ez a kis könyv, amelyet kezében tart az olvasó. Gyűjtője évek hosszú során át, fáradságos, nehéz kenyérkereső munkája után kitartóan összeszedte és a lesben álló vadász figyelmével észrevételezte, a szegény ember módján tágító igyekezettel figyelte a világot. Gyűjteményéhez keresztül-kasul „járta" a magyar irodalmat és a világirodalom nagyjainak munkáit. Gyönyörű dolgokat látott és tapasztalt. A javából merített, hogy előbb csak saját maga gyönyörködjék benne, aztán szeretteire, barátaira és az olvasóra is gondolva készített válogatást féltett kincseiből. Haszonnal forgatható ez a gyűjtemény a legkülönbféle alkalmakkor, amikor a sorsunkról, jelenünkről, az utánunk következők jövőjéről gondoskodunk. A percekké töredezett időben lélektágító kedvtelés belelapozni ebbe a könyvbe, és akár az Anyám tyúkja, szemenként fölcsípve a gondolatcserében jeleskedő írók aranyrögeiből és gyémántmagvaiból néhányat, jó irányba betájolódva az önmegvalósítás, a céltudatos önépítés útján biztosabb léptekkel folytathatjuk menetelésünket. Valljuk be, hogy életünk szépséges perceihez tartozik az, amikor felemelő gondolatokra találunk. Életünknek tartalmat az ilyen felszippantott gondolatok adnak és gazdagíthatják azt. Vissza