Vallomások a vonalról

Előszó

Úgy tűnik, az 1995-ös esztendő a grafika éve lesz Magyarországon. Kora ősszel került megrendezésre és még jelenleg is látható (IX. 30 - XI. 30.) a III. Győri Nemzetközi Grafikai Biennálé, majd a jövő év tavaszán nyílik a XVIII. Miskolci Országos Grafikai Biennálé. A két rendezvény között novemberben (XI. 10 - 26.) a Magyar Grafikusművészek Szövetségének tagjai mutatják be munkáikat a Vigadó Galériában. E rendezvénysor is példázza, hogyha a grafika berkeiben nem is történnek olyan látványos változások, mint mondjuk a szobrászatban (az installációművészet radikális előretörése), a szakma eredményesen és jó színvonalon dolgozik. Automatikusan felmerülhet azonban a kérdés - annak ellenére, hogy különböző városok adnak otthont az egyes tárlatoknak -, hogy nem sok-e egy ilyen kis országban egy esztendőben három grafikai bemutató? Természetesen nem sok ez a három rendezvény, ha valamennyi jó színvonalú. Az aggályoskodók még más kérdést is megfogalmazhatnak. Mondjuk azt, hogy mekkora az átfedés az egyes kollekciókban? Mi különbözteti meg például a Vallomások a vonalról című tárlatot a másik országos, illetve nemzetközi rendezvénytől. Mindenekelőtt az, hogy a jelenlegi, Vigadó-beli tárlat tematikus. A kiírás arra buzdította a művészeket, hogy rajzaik, nyomataik elkészítése közben a vonal mibenlétéről elmélkedjenek. Ha végigtekintünk a közelmúlt művészetének történetén, és megvizsgáljuk abból a szempontból, hogy mit jelent a vonal, a kontúr a magyar grafikában, akkor megállapíthatjuk, hogy a rembrandti, illetve impresszionisztikus, fény-árnyék hatásokra építő, a két háború között virágzó kifejezésmód (Szőnyi István, Aba Novák Vilmos, Varga Nándor Lajos, Korb Erzsébet), a festői rézkarc kiteljesedése, majd elhalása után az 1945-ös esztendőt korszakhatárnak tekintve - ismét változás történt a honi grafikában. A tónusos munkákat felváltotta a vonalrajz. Szalay Lajos például par excellence vonalrajzokat készít. Vissza