Előszó
Egy elvont, a valóság mindennapjain túlemelkedő poétaság sajátos minőségénél fogva lehet gondolatébresztő gyönyörködtető, magatartásra sarkalló, ki is vonná ezt kétségbe, mégis, hétköznapi...
Tovább
Előszó
Egy elvont, a valóság mindennapjain túlemelkedő poétaság sajátos minőségénél fogva lehet gondolatébresztő gyönyörködtető, magatartásra sarkalló, ki is vonná ezt kétségbe, mégis, hétköznapi sorsalakulásra, a történelem közvetlen menetére, a tömegek tudatának megművelésére más irodalmi válfaj van döntő hatással, s ez a sokszor alábecsült, másodlagosnak vett vagy egyáltalán nem számon tartott publicisztika. Magyar szavunk is van rá: közügyi irodalom. Velősebben: közírás. Az egyszerűen hírközlő újságírás magasabb formája, hiszen értelmezi is a mindennapok tényeit, eseménysorozatát, személyi és közös alakzatait, a szépirodalomnál viszont kétségtelenül rövidebb lélegzetű, gyorsabb lejáratú, éppen ezért állandó ismétlésre szorul. A publicista a valóságos élet pergő dolgairól azonnal és közvetlenül nyilatkozik, s nem egy szűkebb, válogatottabb és műértő közönségnek, hanem mindenkinek, az érdekelteknek, nagyközönségnek. Ezért módszere, irálya, hanghordozása közérthető, a legszélesebb hatékonyságra termett.
Mindezt el kell most mondanunk, amikor Beke György, akit mint regényírót, műfordítót szépirodalmi alkotónak is ismerünk, új kötetében alcímként büszkén vállalja a publicisztikát. Egyik — köznapi esetet, napihírt tárgyaló — írásában egyenesen meg is vallja, hogy köznapi apák és anyák köznapi felelősségéről beszél. Egyáltalán nem véletlen, hogy a kötet cikkanyagának legnagyobb része napilapokban és népszerű hetilapokban jelent meg először, nem egyszer vidéken, a csatolt jegyzetek az eredeti közlést többnyire a Munkásélet, Előre, Hargita, Ifjúmunkás, Falvak Dolgozó Népe, Igazság, Brassói Lapok, Tanügyi Újság, Új idő, A Hét hasábjairól keltezik.
Vissza