Előszó
A második világháború utolsó szakaszában, 1944 szeptemberétől spontán módon megkezdődött a náci Németország által megszállt kelet-európai területekről a német állampolgároknak és a népi németeknek a birodalom belsejébe történő menekülése. Még a Potsdami Konferencia összehívása előtt Lengyelország és Csehszlovákia kormánya nyilvánosságra hozta országuk német lakossága nagy részének a kiutasítására vonatkozó elképzelését. Ehhez járult még a balti területekről, Danzingból, Ausztriából, Jugoszláviából és Magyarországról várható kiutasítás is, melyekkel együtt mintegy tizenkétmillió német sorsa pecsételődött meg. Sztálin már a Jaltai Konferencián 1945 februárjában elismerte, hogy ahová csapataik bevonulnak, onnan a németek elmenekülnek.
A Potsdami Konferencia idején, 1945 augusztusában már arról nyilatkozhatott, hogy Lengyelországból milliókat űztek el, és habár még másfél milliónyian az országban maradtak, ottlétük csak ideiglenes lehet. A kiűzetés Csehországban, Morvaországban és Jugoszláviában is elkezdődött.
A kelet- és a középkelet-európai államok új kormányai a kitelepítés támogatásával és a német kisebbség életébe történt jogi beavatkozással létrehozták azokat a tényeket, amelyekkel a szövetségesek politikai képviselőit nyomás alá kívánták helyezni. Sztálin a „Három Nagy" 11. ülésén mondta: „Tény hogy a lengyel, a csehszlovák és a magyar kormány hivatalnokai átvehették azt a viselkedési formát, amely a németeket távozásra ösztönzi. Olyan körülményeket teremtettek, melyek között a németek maradása lehetetlen lenne." Ezzel szemben az amerikai külügyminiszter Byrnes megjegyezte: „Ha ezek a kormányok nem utasítanának ki németeket, akkor a javasolt intézkedések természetesen hatástalanok lennének. Azonban ha az érintett kormányok beleegyeztek volna a németek kiutasításába, a „Három Nagy" megegyezése talán ösztönözhette volna őket arra, hogy a lakosság-áttelepítést rendezett módon végezzék."
A kiűző államok elvárása egykori német állampolgárai további sorsát illetően a konferencia határozatában messzemenően érvényesült. A szövetséges hatalmak egyetértettek a visszamaradt német lakosság Németországba történő telepítésével. A gyakorlati végrehajtást illetően azonban a konferencia már nem volt kategorikus. Azt az érintett államok kormányaira bízta.
A kérdés lezárását a Potsdami Értekezlet az érintett kormányoktól törvényes úton várta el: „A három kormány a kérdést minden szempontból megtárgyalta és elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak illetve annak részeinek áttelepítése Németországba meg kell hogy történjen. Egyetértenek abban, hogy bármely sorra kerülő áttelepítésnek rendezett és humánus formában kell megtörténnie...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal