Valami Magyarországon maradt

Előszó

A második világháború utolsó szakaszában, 1944 szeptemberétől spontán módon megkezdődött a náci Németország által megszállt kelet-európai területekről a német állampolgároknak és a népi németeknek a birodalom belsejébe történő menekülése. Még a Potsdami Konferencia összehívása előtt Lengyelország és Csehszlovákia kormánya nyilvánosságra hozta országuk német lakossága nagy részének a kiutasítására vonatkozó elképzelését. Ehhez járult még a balti területekről, Danzingból, Ausztriából, Jugoszláviából és Magyarországról várható kiutasítás is, melyekkel együtt mintegy tizenkétmillió német sorsa pecsételődött meg. Sztálin már a Jaltai Konferencián 1945 februárjában elismerte, hogy ahová csapataik bevonulnak, onnan a németek elmenekülnek.
A Potsdami Konferencia idején, 1945 augusztusában már arról nyilatkozhatott, hogy Lengyelországból milliókat űztek el, és habár még másfél milliónyian az országban maradtak, ottlétük csak ideiglenes lehet. A kiűzetés Csehországban, Morvaországban és Jugoszláviában is elkezdődött.
A kelet- és a középkelet-európai államok új kormányai a kitelepítés támogatásával és a német kisebbség életébe történt jogi beavatkozással létrehozták azokat a tényeket, amelyekkel a szövetségesek politikai képviselőit nyomás alá kívánták helyezni. Sztálin a „Három Nagy" 11. ülésén mondta: „Tény hogy a lengyel, a csehszlovák és a magyar kormány hivatalnokai átvehették azt a viselkedési formát, amely a németeket távozásra ösztönzi. Olyan körülményeket teremtettek, melyek között a németek maradása lehetetlen lenne." Ezzel szemben az amerikai külügyminiszter Byrnes megjegyezte: „Ha ezek a kormányok nem utasítanának ki németeket, akkor a javasolt intézkedések természetesen hatástalanok lennének. Azonban ha az érintett kormányok beleegyeztek volna a németek kiutasításába, a „Három Nagy" megegyezése talán ösztönözhette volna őket arra, hogy a lakosság-áttelepítést rendezett módon végezzék."
A kiűző államok elvárása egykori német állampolgárai további sorsát illetően a konferencia határozatában messzemenően érvényesült. A szövetséges hatalmak egyetértettek a visszamaradt német lakosság Németországba történő telepítésével. A gyakorlati végrehajtást illetően azonban a konferencia már nem volt kategorikus. Azt az érintett államok kormányaira bízta.
A kérdés lezárását a Potsdami Értekezlet az érintett kormányoktól törvényes úton várta el: „A három kormány a kérdést minden szempontból megtárgyalta és elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak illetve annak részeinek áttelepítése Németországba meg kell hogy történjen. Egyetértenek abban, hogy bármely sorra kerülő áttelepítésnek rendezett és humánus formában kell megtörténnie... Vissza