Valaki bennem tovább él...

Előszó

Ez egy filmszöveg.
Olyan filmé, amelyet muszáj volt megcsinálni. Molnár V. Józseffel az utóbbi években több közös produkciót hoztunk létre, javarészt Mária-kegyhelyek történetét feldolgozó, szellemi auráját megérteni kísérlő filmeket. Ezek között a legelső volt a máriaradnai búcsúról készített munka (Mária ottan érzi jól magát, 1991-92), s Radnáról hazafelé tartva, egy rozzant Skodában vált előttem nyilvánvalóvá, hogy Jóskáról portréfilmet kell forgassak. Mást sem láttam akkor egész világosan: két napja nem aludtunk, a viharvert járgány motorhangjaiból a búcsús menetek énekeit véltük hallani, a hátsó ülésen a böhöm kameraládára borulva időnként alvás-szerű öntudatlanságba ájultam, túl a több napos fizikai-lelki megterhelésen (utóbbit az okozta, hogy még az indulás előtti nap délutánján sem volt se kamera, se pénz, se autó szó szerint: valóságos csoda, hogy végül minden lett, hacsak a legeslegszükségesebbek is). Hanem, amit Jóska mondott, arra föl kellett ébredni. Hallottam, persze előadásait, tudtam, hisz azért is mentem vele Radnára, mennyire jól ismeri, érti és mennyire más, univerzális összefüggéseiben képes láttatni az emberélet fordulóit, a régi rítusok összetett rendszerét vagy, mint akkor, ott, az egyes szent helyekhez (is) kapcsolódó, magát az életet is zarándoklattá szervező képzeteket. Arról azonban őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy ki ez a szerény, sőt tisztelettudó viselkedésű, első ránézésre talán tanárembernek vagy műszaki értelmiséginek tűnő ember. Vissza