Vakvágányon I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:
A magas és hivalkodóan szép egyetem körül meggyült az esti homály. A főbejárat előtt kigyulladt a villanylámpa s barátságos fényt szórt a kikopott kőlépcsőkre. A hatalmas, négyszögletes épülettömb azonban nem vett tudomást az apró fényforrásról. Ridegen, tudományos egykedvüséggel várta a városi esteledést.
Birtók Béni kibotlott a kapun s néhány pillanatra megállott a szelid fényben. Aztán riadó lépésekkel elindult az uccán.
Előadásról jött, zugó és tétova aggyal, az egyedülvalóság annyira tág s mégis anynyira fojtogató érzésével. A háta mögé zajos diákcsoportokat öntött az uccára az egyetem. Visszapillantott a válla fölött s mintha üldöznék, még gyorsabb ütemre szedte a lépéseket.
Alig tiz perccel ezelőtt ugyanazon teremben ugyanazon professzor szapora beszédét hallgatták a mögötte haladók és ő. De már ott, az előadóteremben is, egyedül ült egy padban, amint most is egyedül halad az esteledésbe nyujtózó járdán. Vissza

Fülszöveg

Ennek az először huszonhat évvel ezelőtt megjelent regénynek mai újabb kiadásához - úgy érzi a szerző - valóban szükséges némi magyarázó előszó. Mégis, nem annyira a maga esetleg szubjektív érzése vezeti tollát, hanem az a bizonyosság, hogy ugyanígy érez az az olvasó is, akinek esetleges érdeklődését a megértő türelem segíti át e könyv lapjain. A közelmúltnak nincs még meg az a megejtő patinája, amely jótékonyan halványíthatná, elfödhetné irodalmi tükrözésének hibáit. Itt a szemtanú vagy a történetben éppenséggel benne élő kortárs helyesel, vagy bosszankodik. S a közvetlen érdekeltség éles szemével bírál az újabb generáció is, amely joggal keresi a tegnapban a mát. Az írói ábrázolás hiányosságai tehát élesen kiütköznek. S így van ez különösen napjainkban, amikor a történelem irányítására felszabadult dolgozó tömegek egyre fokozódó öntudattal szemlélik múltbeli és mai szerepüket. Tisztán akarnak látni s igénylik - joggal igénylik -, hogy ebben az irodalom is segítsen nekik.
Nos, a Vakvágányon írója nemcsak helyesli ezt az igényességet, hanem szíve legmélyéből örvendez neki. Ez a mély öröm íratja vele az előszót azzal a gondolattal, hogy az ő mai tudatából fakadó tájékoztatója azokkal az egyetértő vagy helyreigazító érzésekkel, amelyeket a regény a mai olvasókból kivált, majd csak a helyére teszik mindazt, ami a Vakvágányonban nincs a maga helyén. Vissza