Isten, Haza, Király

Előszó

Múlt év őszén a Velence melletti kis olasz kastélyban fogtam hozzá, az Isten, Haza, Király megírásához. Lelkem mélyén már régóta elkészültem a könyvvel és kétéves külföldi bolyongásom alatt mindjobban éreztem, hogy addig nem lesz nyugtom, míg papírra nem vetem a nagymagyar gondolatot, amelyet én, a történelmi multunkra támaszkodva: az Isten, Haza, Király hármas igéjével jelöltem meg. Ma már magam se tudom, hogy miért indultam ki éppen ebből a hatalmas szentistváni gondolatból, amely részünkre az igazi évezredes magyar fajiságot jelenti, nem tudom, hogy miért is tekintettem gyermekkorom óta az Isten, Haza, Királyt a legnagyobb magyar eszményiségnek.
Ahogy emlékszem, a nagy prímás: Csernoch János ajkairól hallottam először ezt a három szót, így egymásután. A húszas évek elején találkoztam először és utoljára a nagy prímással, amikor mint serdülő kamasz bejártam apámmal a kis Csonka-Magyarországot és mielőtt visszatértünk volna a Felvidékre, esztergomi tartózkodásunk alatt fölkerestük Magyarország hercegprímását is. Lehet, hogy a hercegprímás másként értette és magyarázta ennek a három szónak a szimbólumát, mint ahogy én most megírtam, de az tény, hogy ezóta az emlékezetes esztergomi délután óta soha többé nem bírtam elfeledni az Isten, Haza, Király hármas egységét.
Az Isten, Haza, Király problémáját a mindennapi életen át hoztam összefüggésbe az egyetemes magyarság problémájával. Számtalanszor fölvetődött előttem az a kérdés, hogy vájjon mi is a magyarság? A cseh iskolákban azt tanultam, hogy rablók voltunk, a Felvidéken csak a megalázottság szerepében láttam a magyarságot, túl a Dunán, Pesten pedig a barátaim, vagy apám barátai megint egészen más fölfogással rendelkeztek. Vissza