Vajda Lajos

Előszó

Vajda Lajos neve és műve fogalommá nemesedett, annak ellenére, hogy műveit csak kis szemelvényekben láthatta közönségünk. Úgy tűnhetik, hogy e sorok írója megfeledkezett azokról a kiállításokról, amelyek még életében (két kisebb műterem kiállítás), majd az "Alkotás művészház" által rendezett emlékkiállítás és az ugyancsak az "Európai iskola" emlékkiállítása és végezetül a szentendrei és székesfehérvári kiállítások hivatva voltak képeit bemutatni... Nem, szó sincs arról, hogy e rövid bevezető szöveg írója minderről megfeledkezett volna, hanem arról van inkább szó, hogy a magyar és külföldi publikum is csak kis "szemelvényeket" ismerhetett meg abból a hatalmas életműből, ami Vajda Lajos után maradt... Mert mindenféle értelemben hatalmas anyagot hagyott maga után, ami kötelességünk lesz "elrendezni" és nem csupán megrendezni, ami ez esetben nem azonos fogalmakat takar. Ebben az összefüggésben az "elrendezés" Vajda szellemi hovatartozandóságának egyáltalán nem egyszerű problémájára utal, annál is inkább, mert Vajda nem követője volt valamiféle stílusáramlatnak, hanem megteremtője annak a "stílusnak", amit Vajda stílusának nevezhetünk, anélkül, hogy e kifejezést szellemi kalózkodásnak érezhetné bárki is. Vajda szellemi önállósága olyan fogalom, amitől többféle értelemben gazdagodhatunk: a magyar és európai közösség szelleme kap olyan ajándékokat, melyben az igazság a szépség mezében vagy akár fordítva: a szépség az igazság szolgálatában tanúskodhatik egy áldozatos életről, Vajda hihetetlenül nehéz és még életében is akusztikátlan sorsáról. Mert ez a sors áldozatos sors volt s mint ilyen is kegyetlenül magyar sors; egy művészt még halála után is nehezen befogadó, nehezen elfogadó és még nehezebben méltányló sorsa... Nem titok, hogy nekem ez a művész életében a barátom volt és mint kiderült: halála után szellemi mesterem, s mint ilyen "védelmezőm" is, akitől többet tanultam a szellem és (ha lehet ezt a durva kettéválasztást vállalni) az élet területén, mint bárki mástól; hogy nincs külön használatra való élet és valami egész más használatra való "művészet". Vajda azért nemesedhetett fogalommá a magyar művészet, a magyar művészek és a magyar közönség számára, mert nem tűrte szelleme a kettéválasztásokat, egységbe hozta szellemének tág terében a történéseket: legyenek azok akár félelmetesek, akár démoniak, akár angyaliak vagy esendően emberiek.
Bálint Endre Vissza