Előszó
Részlet a könyvből
A vasútegészségügyi szolgálat a közlekedés, ezen belül a vasút sajátosságaiból adódó egészségügyi feladatok tudományosan megalapozott ellátását kell hogy biztosítsa. A tudományos tevékenység e témakörökben nem várható az orvostudomány más ágazataitól, hiszen azok csak közvetve vagy határterületen találkoznak ezen problémákkal, és így nem is tekintik magukénak ezen sajátos kutatási feladatok megoldását. A kutatási feladatok a munka összetett jellegéből adódóan nemcsak a klinikusok, hanem a szakrendelők és a vasútüzemi ellátást biztosító vasútorvosok feladatai is. E feladatok önálló vagy team jellegű tevékenység során valósíthatók meg.
Az eredmények publikálására a ,,Vasútegészségügy'5 című folyóiraton kívül időközönként a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet gondozásában megjelenő „MÁV Egészségügyi Intézményeinek Tudományos Közleményei" kötetei szolgálnak. Ezek egyike a most kiadásra kerülő könyv is. Ezek a kötetek a vasútegészségügy sajátos kutatási területei mellett a klinikai és elméleti orvostudomány fejlődését is tükrözik, a mindennapok sajátos vasútegészségügyi feladatai mellett az orvostudomány egyéb területei eredményeit is jelzik. Érthető, hogy a vasútegészségügyi szolgálat orvosai foglalkoznak és kell hogy foglalkozzanak nemcsak a vasút sajátosságaiból adódó kutatási témákkal, hisz a tényleges dolgozók ellátása mellett a családtagok, nyugdíjasok ellátását is kell hogy végezzék, és ez az ellátási forma elsősorban a fekvőbeteg-intézeteinkre szakrendelőinkre hárul.
Örömmel tölt el bennünket az a tudat, hogy a bővülő publikációs lehetőségek ellenére bő választék adódik egy-egy kötet megjelenésekor, nem kis gondot okozva ezzel a szerkesztő bizottságnak, jelezvén orvosaink igényességét és kutatási kedvét.
Akkor, amikor a bővülő publikációs lehetőségekről beszélünk - értjük ez alatt nemcsak a vasútegészségügyi, hanem a hazai és nemzetközi orvostudományi publikációs lehetőségeket is -, értjük ez alatt akár könyv terjedelemben megjelenő tudományos eredményeket is.
Jelzi ez azt, hogy a vasútegészségügy nem elszigetelt tudományos tevékenységet folytat, hanem szükségszerűen az orvostudomány valamennyi ágával kapcsolódó vizsgálatokról, azok eredményeiről is beszámolhat.
E tudományos tevékenység tükrözi orvosaink egyre fokozódó igényességét, szakmai felkészültségét és a beteg emberrel való törődést.
Vissza