Vagyóczky Károly

Előszó

A XX. század második felében, a nagy világégést követően a magyar képzőművészetben is lezajlott az úgynevezett szakosodás. A képzési-oktatási, a minősítési rendszer, a megjelenési lehetőségek önálló műfaji kategóriaként, elkülönülten kezelték a szobrászokat, festőket, képgrafikusokat. Természetesen az alkalmazotti terület a hagyományoknak megfelelően szintén elkülönülten és önállóan egzisztált. Ennek a folyamatnak a keretében vált ténylegesen önállóvá és minőségében tetten érhetővé, nagykorúvá a képgrafika. A főiskolai oktatásban, a munkalehetőségekben hivatásként jelenik meg a képgrafikai tevékenység, olyan művek születnek, amelyeket sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem követ más irányú kibontakozás, a rajzot, a rézkarcot nem követi szobor vagy kép. A grafikai lapok nem vázlatok, nem tanulmányok. Az egyedi művek és a sokszorosított grafika darabjai saját jogukon jelennek meg a művészeti, a kulturális közélet különböző szféráiban. Ez az elkülönülés bizonyos értelemben elszegényedést is jelentett, de ugyanakkor hatalmas pozitív mozgatóerőt is képviselt. Különösen a kifejezőeszközök és a kifejezőmódok gazdagításában játszottak fontos szerepet. Kiemelten igaz ez a tétel a merevebb kultúrpolitikai programrendszerek keretében, ahol is az alkalmazott műfajok mellett éppen a képgrafika és annak is a könyvillusztrációs része jelenthetett nemesedett személyiségjegyeket is közvetítő ágazattá. Az önállósulás másik nagy eredménye a szakmai felkészültség és a tehetségek kibontakozásának kiteljesedése volt. Hihetetlen tudású rajzvirtuózok a technikai eszközök kombinálásával végleteket próbáló kezdeményezők voltak az elsők, akik az önálló képgrafika tekintélyét megteremtették. E műfajban alapvető követelménnyé vált a mívesség, valamint a tehetség és szorgalom komplex egysége. A magyar képzőművészet modern megújulása tulajdonképpen egyik gyökeréből, a képgrafikából ered, mert az ezt a műfajt választó mesterek között a szellemi igényesség és a szakmai tisztesség tekintetében ma is példaértékű alkotók dolgoztak. Az egymást váltó generációk mindegyike magáénak tudhatott kiemelkedő jelentőségű művészeket A pályájukat a 60-as évek közepén kezdők között az egyik legkiemelkedőbb mester Vagyóczky Károly volt. A főiskolás évek alatt és rögtön utána teljesen egyértelmű volt, hogy egy briliáns rajztudású, a választott hivatást komolyan vevő mester érkezett a pályára. Klasszikus kulturális és művészeti örökségeket dolgozott fel, és kompozíciós rendjének biztonsága, a kifejezés artisztikuma hamar a legjobbak közé emelte. Emellett fontos hivatásának érezte, hogy a grafika egy "köztes" műfajéban is szerepet vállaljon, hiszen a pénz- és bélyegtervezés "félúton" van a képgrafika és az alkalmazott grafika között. Leginkább talán a miniatúrára hasonlít De mindenesetre olyan tudást igényel, amivel csak a kiválasztottak rendelkeznek, és Vagyóczky Károly kiválasztott hiszen művészi hitvallásának, a grafikában az egyik legbiztosabb tartóeleme e két területen elért művészt sikere. Úgy tudott újító lenni, hogy megőrizte e terület minden értékes hagyományét őrizte e feladat minden szakmai törvényét de egyéniséget is felmutató rajztudással alkotott maradandót a pénz és a bélyeg területén. Éppen ez utóbbi feladatok kapcsán nem mondható, hogy Vagyóczky Károly művészete nem publikum nélküli, de ez a publicitás személytelen, mert nem az önkifejezés, hanem a szolgálat a lényeg. Éppen ezért nagyon jó dolog, hogy Vagyóczky Károly művészetének fontos építőkövei könyv formájában is megjelennek. E nagyszerű mester kitűnő életműve ezt meg is érdemli. Bereczky Loránd Magyar Nemzeti Galéria Vissza