Vágó József

Fülszöveg

Vágó József ragyogó pályafutása - számos honfitársáéhoz hasonlóan - egy Európa felére kiterjedő, belső határok nélküli birodalomban kezdődött. Az első világháborút követően Magyarországból kicsiny, több ország közé beékelődött állam lett, ahol nagyon nehéz volt munkához jutni. Vágó akarata ellenére vált tehát világpolgárrá: négy országban élt, mindegyiknek csaknem tökéletesen beszélte a nyelvét, azokhoz igazította keresztnevét (Giuseppe, Joseph, Josef) is, és nyugtalanul figyelte a totalitárius rendszerek hatalmának erősödését. A Népszövetség genfi palotájára kiírt pályázaton elért siker az utolsó pillanatban hozta meg számára a nemzetközi hírnevet. Szíve négyfelé húzta: soha meg nem tagadott szülőhazájához, Magyarországhoz; minden építész második hazájához, Olaszországhoz; Svájchoz, ahol - többnyire reménytelen küzdelmet folytatva - mégis dolgozhatott; s hőn szeretett Franciaországához, ahol külső nyugalmat talált. Igazán azonban sehol sem tudott gyökeret verni; belső száműzetésében álmai győzedelmeskedtek a valóság fölött. A mindennapi világ múló jelenségei így nem vonták el figyelmét az építészet és a város örök értékeiről. Az általa megálmodott Jövő Városa — melynek középpontjában nem a közlekedés áll - a szociálisan érzékeny társadalom legkülönbözőbb tevékenységei számára biztosít teret, és sokkal élhetőbb környezetet teremt, mint a vele folytonos vitában álló Le Corbusier városvíziója, amely Párizs belvárosát olyan csomóponttá változtatná, ahová a repülők is leszállhatnának.
Vágó József egy esztendőben született Ady Endrével, Párizs és a francia kultúra szerelmesével, aki politikai verseiben nem a magyarok nagyságát és hajdani dicsőségét magasztalta, hanem a kizárólag önnön magára támaszkodó Magyarországról írt. Egyik utolsó, 1918-ban megjelent kötetének címe: A halottak élén. Vissza