Vádirat a 2004. december 5-ei népszavazás ügyében

Előszó

Sokat gondolkodom azon, mit vétettek őseim, amiért a Fennvaló Magyarországra száműzte őket a békés Bajorországból, az 1600-as évek végén. E tisztességes bajor nemesi família, később kiegészült olaszokkal is, akik egy templomépítés következtében maradtak itt a barokk korban, majd házasságok és egyéb családi események következményeként felvidéki ziepserek, morva grófi sarj, osztrák vendéglős dinasztia és más nációk kerültek a mára velejéig és minden ízében magyarrá lett családba. Egyedül atyai dédanyám, Bodnár Anna jeleskedett magyar származással. Én magam Erdélyből nősültem, azaz, székelyesítettem ezt az európai keveréket.
Erdély számomra tehát immár az otthont, a magyarság érzését, gyermekeim bölcsőjét jelenti. A székely nép pedig, azt az igazi hazafiságot testesíti meg, amely hazafiság sehol másutt nincs, és nem is volt a világon...
Harminc esztendeje láttam meg először Marosvásárhely mesébe illő várát, tapasztaltam meg a székelyek vendégszeretetét, magyarságát. S e harminc esztendő elkötelezetté, magyar hazafivá tett. Érdekes azonban ez a hazafiság is.
Amikor Bajorországban járok, hasonló hazaszeretetet érzek, mint amikor Erdély varázsaltos tájaiban gyönyörködöm. Ám, amíg Erdélyben nem hiányzik Bajorország, addig Bajorországban mindig hiányzik Erdély... A mostani Magyarországon viszont mindkettő hiányzik. Magyarország egy olvasztókemence, amelyből, aki tud elmenekül, aki marad, az korcs, önmagát európai polgárnak képzelő, üres, elnemzetietlenített liberális pénzemberé vagy koldussá válik. Vissza