Váci András festőművész 1928-1989

Előszó

Mint rideg realitást kell elkönyvelnünk azt a sajnálatos tényt, hogy az emberiség nagyobb része nem kerül be a kiemelkedő szellemi teljesítményeket regisztráló lexikonokba. Helytelen lenne azonban ebből azt a következtetést levonni, hogy ritkán születik tehetséggel megáldott gyermek. Géniusz egyáltalán nem fukar és nem válogatós, nincs tekintettel kiválasztottjának sem nemére, sem fajára, sem pedig társadalmi helyzetére. Mivel Földünkön, ezen belül hazánkban is számarányukat tekintve a szerényebb anyagi viszonyok között élő emberek vannak többségben — bizonyos genetikai, társadalmi sajátosságok figyelembevétele mellett is —, bizton mondhatjuk, hogy a nagy számok törvénye alapján a szegényebb néprétegek soraiban sarjad a legtöbb tehetség. Sajnálatos tény azonban, hogy hátrányos helyzetükből adódóan ezen családokban a kiemelkedő képességek felismerése és gondozása rendre elmarad, miáltal a tehetségek elsikkadnak. Szomorú, hogy a megélhetés biztosítása, a létfenntartás szigorú parancsa általában a talentumok kibontakoztatása ellen munkál, pedig a kiemelkedő képességgel rendelkezők letéteményesei a társadalmi, a gazdasági és technikai haladásnak, valamint a szellemi életünket gazdagító új művészi produktumok születésének.
Váci András szülei, Vitái (1934-től Váci) Mihály és Vitószki Zsuzsanna szabolcsi tirpák gazdálkodó, illetve napszámos ősökre tekinthetnek vissza. A tirpákokat, mintegy 300 szlovák családot a 18. század derekán gróf Károlyi Ferenc költöztette át Békés megyéből a Nyírségbe. A Felvidékről a török kiűzését követően elnéptelenedett hódoltsági területekre telepített szlovákság zömének hite, — így a Váci családé is — hagyományosan evangélikus. Amikor a második nagy világégést követően a népi mozgalmak több évtizedes munkálkodásának eredményeként a Fényes szelek nemzedéke számára néhány kurta évig mód nyílt a szellemi élet irányába orientálódni, a Váci szülők fiaik művészi hajlamait nemhogy nem nyomták el, hanem kibontakoztatásukat minden elképzelhető módon támogatták. A magyar kultúrát két jeles művészegyéniséggel gazdagító Váci család a húszas évek közepéig Nyíregyháza közvetlen környékén lakott. 1928. július 31-én született András fiúk azonban már a megyeszékhelyen látta meg a napvilágot. Születését tragikus mellékzönge kísérte, ikertestvére ugyanis nem sokkal világrajövetele után meghalt. A Váci családban — egyébként hét gyerekből csak ketten érték meg — súlyos betegségektől kísérve a felnőttkort. Idősebb testvére, Mihály a későbbi Kossuth-díjas költő születésekor három és fél éves volt. Váci András, akit a család Lacinak hívott, egyéves, mikor édesapját — aki a vasútnál dolgozott — szélütés érte. A fiatalon édesapjára törő betegség közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a vonatkísérőként dolgozó idősebb Váci Mihály egy kemény téli éjszakán a hirtelen lehullott nagy hó miatt a nyílt pályán elakadt vonat kiásása közben szervezetét túlerőltette. Apját a hosszas betegeskedést követően, mivel részlegesen megbénult, a nyíregyházi állomáson csak mint lóti-futi mindenest — kikiáltót, hordárt, poggyászmegőrzőt — tudták alkalmazni.
Vissza