V. Miskolci Országos Grafikai Biennale

Előszó

A tettek értékét az idő méri, teszi próbára. Az V. grafikai biennale Miskolc város kultúréletének utóbbi tíz esztendejét jelöli jubiláris hangsúllyal, s így ünnepi az alkalom, amely felveti számunkra a kérdést: igazolják-e az eddigi eredmények a kezdet szándékát, lendületét? Lehetne puszta igennel válaszolni - hiszen képzőművészeti életünk országossá nőtt tényezőjéről van szó - ha az évfordulók tennivalója csupán az örömteljes visszatekintés, meg a számadás lenne, s nem egyben az eredmények és kívánnivalók okának tudatosítása is, a jövőbeni hasznosítás céljából.
Szembenézvén a miskolci vállalkozás elsőrendű érdemével, le kell szögeznünk, hogy a képzőművészet ágai közül éppen a grafikát örökbefogadnia egy - bármily jelentős - vidéki városnak: kockázatosnak tűnhetett tíz évvel ezelőtt. Még akkor is, ha a vállalkozó kultúrtényezők kezességül tudhatták városuk jeles művészeit, s a főváros és más vidékek művészeinek lelkes csatlakozását. Ugyanis a grafika megértésének utódja - például a festészethez viszonyítva - a szélesebb közönség körében lassú, nem is kézenfekvő. Szinte általános a hiedelem a laikus közönség részéről, - de felüti a fejét a festőművészek és műtörténészek között is - hogy aki jól fest, az jól is rajzol. Sőt, hogy a rajzot, a vonalban, foltban, fekete-fehérben való gondolkodást nem illeti meg az önálló területi igény, hiszen az úgyszólván csak ujjgyakorlat, skálázás az ecsettel való festői kifejezésmód eléréséhez. Holott a kettő - festészet és grafika - legalább annyira különbözik egymástól, mint a zenében az éneklés művészete a hangszerestől. Éppen csak az érzékszervi kellék a közös, - mint a zenénél a fül, a hallás, úgy emezeknél a szem, a látás, amely azonban egymástól eleve eltérő képi hozzáállást kíván a festőtől, meg a grafikustól. Vissza