Mare nostrum

Előszó

Részlet a könyvből:

Ulysses Ferragut hajóskapitány.
Első szerelme egy császárnő volt. A hölgy hatszázadik, ő tizedik évét töltötte be akkor.
Apja, Don Esteban Ferragut, Valencia jegyzője nagy hódolója volt a múltnak. Noha a székesegyház közelében lakott, ünnep- és vasárnapokon sosem csatlakozott a hívekhez, akik a fényes érseki menet nyomában tolongtak. Felesége és fia kíséretében inkább elbandukolt misét hallgatni a Szent János-ba. Ez egy kis templom volt, melyet a hét többi napjain kevesen látogattak.
A jegyző, aki ifjú korában sokat olvasgatta Walter Scott műveit, a templom ódon falainak és kőcsipkéinek láttára mély megindulást érzett, hasonlót ahhoz a meghatottsághoz, amely a szülőföldjére hazaérkező embert szokta elfogni. A középkor: ez volt az a kor, amelyben élni szeretett volna.
A kistermetű, tokát eresztő és rövidlátó Don Estebannak elegendő volt a kis kápolna kőkockáira lépnie, máris hősök lelkét érezte magában. A többi templom, ha nagyobb és gazdagabb volt is, érdektelenül közönségesnek tűnt föl a szemében. Ezt a kápolnát a Szent János-lovagrend tagjai építették. Ők voltak azok is, akiknek - és a templáriusoknak - segítségével Don Jaime király annakidején elfoglalta Valenciát. Don Esteban és családja végigment az uccától a belső udvarig terjedő fedett folyosón s áhítattal köszöntötte a Szűzet, akit a harcias rend szerzett vissza a híveknek... Vissza