Előszó
Részlet a könyvből:
"Némán, meghatódottan áll az ember a Vereckei-hágónál a hegytetőn. Szemben méltósággal megy le a nap, óaranyba öltözteti a táj levegőjét. Az ember keletről jött és nyugatra...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Némán, meghatódottan áll az ember a Vereckei-hágónál a hegytetőn. Szemben méltósággal megy le a nap, óaranyba öltözteti a táj levegőjét. Az ember keletről jött és nyugatra tart. Egész képzete tele van a Feszty-körkép megragadó jeleneteivel s a maga mesés fantáziájának szülötteivel. Itt jöttünk be 1109 éve, itt jövünk be azóta is minden nap. Itt kezdődik a mi hazánk, térben és időben.
Nem lehet ellenállni annak, amit a Verecke nyugatra lejtő völgye nyújt. A Latorca gyors vize kanyarodik lent a völgyben, mutatja az utat: menni kell, ő az éltető víz.
Tudom és érzem is, mit láttak az őseink e percben, amikor felértek a keleti oldalról a csúcsra. Láttak egy gyönyörű, irányra mutató, napsütötte völgyet, végestelen-végig lefelé és előre. Aki itt áll, az tudja, hogy nem lehet megállni többé. Érzi, hogy el kell indulni a végső nyugalom, a végső biztonság, a megölelő haza felé. Szűk, de pontosan kiszámítható út visz le innen. S ők, akik szemlére már sokadszorra tértek vissza, akiknek ősei már hazát is foglaltak itt évszázadokkal ezelőtt és azután egy kicsit mindig ők, akik most a menekülések és vándorlások helyébe otthont találni jöttek ide, tudták, hogy az út végén az ő nagy folyójuk, természetük tükre, a Tisza, s annak mentén a végtelen síkság várja őket, állataikat, sátraikat.Hogy le kell menni, be kell menni."
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal