Előszó
Egy barátom hívta fel figyelmemet a költőre, akinek a verseit figyelmébe ajánlom az kedves Olvasónak. Hosszú idő telt el, mire sikerült időt szakítanom rá, s mivel valóban olyan, amilyennek barátom...
Tovább
Előszó
Egy barátom hívta fel figyelmemet a költőre, akinek a verseit figyelmébe ajánlom az kedves Olvasónak. Hosszú idő telt el, mire sikerült időt szakítanom rá, s mivel valóban olyan, amilyennek barátom beharangozta, úgy döntöttem, érdemes a megjelenésre.
A költő Szikszón született 1962. október 8-án. Ugyanitt járt gimnáziumba, majd Miskolcon végzett, mint híradás-technikus, felsőfokú grafológus oklevelét pedig halála előtt két hónappal (1994 májusában) Budapesten szerezte. Érdekes, ám göröngyös életútját mutatja be nyílt, szókimondó Stílusában a költő versein keresztül. Gondokkal, bajokkal teli világunkban nemcsak ő élt át nehézségeket, ezért mi is könnyen azonosulni tudunk szemléletmódjával.
Nemcsak a magyar társadalom, hanem a világ gondjait és örömeit öntötte versformába. A költő hangulata ugyanúgy váltakozik, mint ahogy a nagyvilágé, s érzései a mi érzéseink is. A bajokkal tűzdelt életet, sajnos, elég korán (már hatéves korában) megízlelte, hiszen ekkor egyik veséjét eltávolították. Tizennégy évvel később, húsz éves korában édesapja ajánlotta fel és adta át egyik veséjét szeretett fiának. Ettől kezdve a debreceni klinikához volt kötve, de ő nem adta fel, hiszen ezután végezte el a grafológiai és radioesztétikai tanfolyamokat.
1994. július 24-én (32 éves korában) halt meg szívinfarktusban Debrecenben. Költőként úgy érezte, le kell jegyeznie mindazt, amit átélt, mert ez nem csak az ő érzéseit tükrözi vissza, hanem szomorú sorsú és nehézségekkel küszködő embertársaiét is.
Versei közérthetőek és tükröt tartanak a társadalomnak, ezért mindenkinek bátran merem ajánlani, hogy ismerje meg nemes, de ugyanakkor embercentrikus költészetét.
Budapest, 2000. február 16.
Peresztegi Sándor
Vissza