Üveggolyók

Előszó

Az Üveggolyó-rend birtokosainak antológiáját tartod kezedben, olvasó. Ismerjük a rend tagjait, minden egyessel váltottunk már szót vagy jártunk otthonukban, néztünk a szemükbe, koccintottunk vagy kacagtunk a térdünket csapkodva, pirultunk ostobaságunk miatt, tettünk fel nekik bolondos kérdéseket, vagy éppenséggel befűzték a cipőnket haláluk előtt az irodán. De nem is ez most a lényeg.
Egy fontos díj neve nem véletlen, egy rendé különösen nem (az Aranygyapjat egy a tenger fölött átrepülő, beszélni és röpülni tudó bűbájos kos hátáról nyírták le, akinek, miután megmentette a felhőistennő fiának életét, az oltáron elvágták a torkát, s akiből a csillagkép is lett, s ez még csak a történet eleje), s hogy mit fejez ki, rangot, érdemet, munkálkodást, erkölcsi tartást, avagy éppenséggel még ennél is többet? Szeretetet vagy még annál is többet? A szemre nehezülő álmot, a távolságot mint üveggolyót, tehát valami kifejezhetetlent, ami mégis magától értetődő? Éppen ez a nagyszerű ebben a rendben: hogy a díj olyanoktól olyanokhoz gurul, akik ismerik egymást: ez a guruló üveggolyó a figyelem, tapintat és kedvesség és ismétlem, szeretet díja, nem a távolságé, hanem a közelségé, a könyvespolcok között lezajló félcsöndes beszélgetéseké, a hátsó szobákban felizzó szenvedélyeké s a bolt minden helyiségében lezajló vidám lakomáké, a pingpong-partiké, a visszatérő otthonosságé, olyan földi lényeké, akik olykor félszavakból is megértik egymást... Vissza