Előszó
Részlet a könyvből:
A kortársak nem mindig igazságosak a világ nagy szinpadán szereplők iránt. Mig néha a szerencse által kegyelt, kedvező körülmények közt működő, középszerű egyéniségeket tömjéneznek: félreértések, felekezeti szellem, önzés, irigység, pártszenvedély miatt nem ritkán elfogultakká, részrehajlókká, igazságtalanokká válnak nagy emberek iránt. És ez, ha általában igaz, még többször megvalósul, fájdalom ! azok irányában, kik rendkívüli, nehéz körülményekkel küzdve, elestek, mielőtt czéljokat, melynek éltek, elérték, megkezdett művöket bevégezték, feladatukat végrehajtották volna. Ilyenkor ama szenvedélyekhez még más emberi gyarlóságok is csatlakoznak, melyek a küzdelmeik közepett elesett nagy kortársak megítélésében az értelmet elhomályosítván, vagy szándékosan tévútra vezetvén, az igazságot azok emléke iránt kiszolgáltatni nem engedik. És csak a történelem, a világnak e részrehajlatlan birószéke, s még ez is sok esetben csak századok múlva, képes egész igazsággal méltányolni a múlt kor kitűnő embereit.
E sorsban részesült Utyeszenich György is, János király nagy tekintélyű, hirneves ministere, kit anyja nevéről, kivált újabb korban, latin nyelven iró történészeink után sokan Martinuzzinak, kortársai pedig még akkor is, midőn bíbornoki kalap díszlett fején, közönségesen Fráter Györgynek neveztek. Üt életében az osztálygyűlölet és irigység, mely az alacsony sorsból magasra emelkedettek irányában mindig leghevesebb, - halála után többféle magán- és államérdek rágalommal, gyanúsításokkal annyira elborítá, hogy ezeket hallva, az utókor kisértetbe vitetett, őt emberi szörnynek tartani.
Vissza