Utvesztő

Előszó

Részlet a kötetből:

"Filippo Rubé éléte, harmincéves koráig, látszólag alig különbözött azon vidéki fiatalemberek életétől, kik egy jogi doktorátussal, egy málhával s néhány ajánlólevéllel a zsebükben, telepszenek meg Rómában. Valójában azonban mást is hozott magával: könyörtelen logikát, mely négyfelé repeszti az ember fején a kalapot, szónoki tüzet, mely csontig emészti az ellenfél érvelését s apjától, szivébe plántálva, azt a meggyőződést, hogy nagy tettekre képes. Apja közjegyző volt Calinniben; latin eredetiben olvasta Aeneast, francia eredetiben Napóleon életét s meg volt róla győződve, hogy a hősök és zsenik kivételével, mindenki más - saját magát is beleértve - fölösleges ezen a világon. Filippo ügyvédi irodában helyezkedett el, ami többet ártott neki, mint amennyit használt, a vaskos fekete dr. Taramanna, kinek Filippo alig ért válláig, ránehezedett, mint a lidércnyomás és elvette előle a napot és levegőt. Dacára annak, hogy a fiatalember készültsége alaposabb, szónoki készsége sokkal finomabb volt, állandóan az volt az érzése, hogy principálisa, aki a nyelvtanhoz époly keveset értett, mint a tudományokhoz, a szószoros értelmében agyonnyomja. Dr. Taramanna ugy gázolt át az akadályokon, ügyet sem vetve rájuk, mint elefánt egy fiatal ligeten. A tárgyalásokon spontán szórakozottsággal, melyet nem zavart meg irigység, apró papirhajócskák hajtogatásával szórakozott, mialatt bojtárja ugy szónokolt a védői székben, mint Mirabeau. Filippo saját tüzétől felhevülve, kifejtette az ügyvédnek egy per kimeneteléről való véleményét, vagy egy politikai küzdelem terveit; de Taramanna, aki már alig várta, hogy pókerjátszmájához jusson; le sem ült, hogy meghallgassa; megvárta, hogy a fiatal ügyvéd legszebb lendületébe kerüljön, vállára tette kezét és vad nevetésével, melyből hiányzott a jóakarat, megállitotta: - Nagyszerü! - mondta. - De az élet az más!" Vissza