Utunk 1938. szeptember-1940. június

Előszó

Pergamentáblájú, sárgult papirosú, öreg legendás könyvből irtuk ki az alábbi sorokat. Zamatos régiségén csak annyit újítottunk, hogy ósdinak ne lássék.
Akkorában, amikorában sok igen jámborok a pusztaságokban lakának és imákkal virrasztásokkal, kemény bőjtölésekkel törekvőnek lelküktől távol űzni a gonoszt, élt vala egy ifjú közöttük. Történe pedig, hogy egyik napon az ifjú elméne Antonius atyához, aki fölötte nagy böcseséggel szokta vala Isten felé vezetni a pusztában élőknek lelkét. Az ifjú is tanácsot vala kérendő az igen járatos és nagyon szent férfiútól mert sok kétségben gyötrödék vala. Antonius atya kifirtatá ez ifjút cselekedetei, életének módja, jámbor áhítatai és szokásai felől. Végezetül pedig sírván, könnyezék. „Mi miatta szomorkodol atyám?" - kérdé az ifjú. "Téged siratlak, fiam, - felelé Antonius atya - mivelhogy látom, hogy bizonytalan utakon jársz. Megrémüle az ifjú és kérésekkel rimánkodván szorongató Antonius atyát, oktatná ki tévelygésére. Antonius atya engedvén könyörgésének, igy szóla néki: „Köntösödet hosszabbra hagyod, mint a puszta jámborai szokták; bőrövvel övezed derekadat, nem kötéllel, mint társaid teszik; bőjtölésednél megvonod magadtól a vizet is, máskép, mint mások; alamizsna céljából nem a járt úton jársz a városba, hanem enmagad kénye szerint kóborolsz. Én szerelmetes fiam, mindaz, ki megveti eleinek bölcseségét, az balga lelkű és mindaz, ki elkerüli a jók által már járt utakat és enmaga kívánsága szerénte halad, veszedelembe kerül és eltéved, avagy rablók hatalmába esvén életét veszti. És az ifjú megszivlelé Antonius atya szavait és hallgatván a bölcseségre mindenben követé a szentéletű Öreget és igen nagyon tökéletessé lőn.

Az Utunk folyóirat nem a divatoskodó és mindenben mástól eltérő utakat kedvelő lelkeknek lapja. Már neve is mutatja, hogy Annak nyomában akar haladni aki önmagától hirdette, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Azoknak tapasztalatát és bölcseségét dolgozza föl cikkeiben minden munkatársa, akik Krisztusnak útját végigjárták, igazságának fáklyáját kezükben tartották és részeseivé lettek az örök életnek. A régi és kipróbált, az Egyház állal hirdetett lelkiség anyagára azonban a mai ember nyelvén, a mai ember igényei szerint és a mai ember gondolkodásának megfelelően mutat reá. A római katakombákba már bevezették a villanyvilágítást, de a falak és sirüregek ugyanazok ma is, mint amelyek a vértanúkat látták. Régi a fal, új a megvilágítás. Lapunk is a régi, szentek által kipróbált tökéletesség útját hirdeti, de új világításban. Ez a réginek és újnak helyes mértéke is hozzájárni ahhoz, hogy e folyóiratot mindazok megkedvelték, akik csak két-három számát átolvasták. Ámde mily sokan vannak még, akik nem ismerik, akik nem is látták. Mily szívesen olvasnák ezek is, ha valaki megmutatná nekik. Nem tennéd meg ezt Te, kedves Olvasónk? Jézus nevében megkérünk reá! Vissza