Úton a budaörsi ótemetőbe

Fülszöveg

Budaörs legrégebben benépesült magjában, az Ófalu kellős közepén évszázadok óta rejtőzik egy páratlanul szép kert.
Ha a templomtól fölfelé vezető Nefelejcs utcán indul el az ember - s a Kő-hegyen újjáépített kápolnát képzeli maga elé irányjelzőként -, rögtön rá is talál. Egy sírkertről van szó, a budaörsi Ótemetőről.
Igazi - régről és mélyből fakadó - harmónia hajtja át, ami egyszerre árad a lenyűgöző ligeti-kerti elevenségből, a középütt álló kápolna meghittségéből, valamint a moccanatlan kövek szépségéből és jelentéséből. Az ezerhétszázas évek végétől kezdve valódi sírkő-ritkaságok sorakoznak itt, s hirdetik számos nemzedék haladóinak valaha itt leélt életét - régi budaörsiekét, akik XVIII. századi letelepülésüktől 1946-os kiűzetésükig döntően német nemzetiségűek voltak.
A valamikori budaörsiek mai örökösei 2006-ban az Ótemetőt hajdani szépségének jegyében helyreállították, s egyben a magyarországi németek elűzésének országos emlékhelyévé avatták.
Emlékezik és emlékeztet ez a könyv is, ám a maga duplán egyéni kifejezőeszközeivel - két alkotója két formanyelven komponál mégis egységes könyvet: Szüts Miklós a képzőművész ihletettségével fotografálja hol közelre hajolva, hol a felhők közül, derengő hajnalban, őszi fagyban és nyári verőfényben mindazt, ami e sírkertben részint láthatóan, részint láthatatlanul is lenyűgöző. Závada Pál pedig az ide vezető utat népesíti be a hajdaniakkal - keresztülutazik évtizedek és századok időrétegein egy-egy alakért, arcért, történetért, hogy aztán mesélhessen - valódit és költöttet is annyira szépen meséljen, hogy igaz legyen. Vissza