Utolsó pad

Előszó

"Azon a nyáron nehezen éltünk. Az apám nem keresett semmit, minden jövedelmünk az az ötven fillér volt, amit az öcsém hordott haza időnkint, labdaszedésért. Fiatalemberek fizették, akik lusták voltak lehajolni az elgurult labdáért.
Az az augusztusi hét meg egészen szerencsétlenül kezdődött. Az öcsémet kidúrták a nagyobb labdaszedők és már harmadik napja nem volt kenyér a házban. Epren éltünk, de már annyira voltunk, hogy rosszul éreztük magunkat, ha eperfát láttunk.
Kinn laktunk a város szélén, egy alacsony, veszettillatú házban; valami dohos sírszag kúszott elő a földből, verejtékszagokat leheltek a falak. Ronda egy lakás volt, de csak örülhettünk, hogy nem hajítottak ki belőle. Már hónapok óta egy fillért sem fizettünk a házigazdának, az meg, mintha megfeledkezett volna rólunk, nem szólt egy szót sem. Igaz, volt vagy öt darab emeletes háza, lehet, hogy csakugyan megfeledkezett rólunk.
Azon az augusztusi napon végképp nekikeseredtünk. Rettentő erővel sütött a nap s mi a sírszagú lakásban ültünk, izzadtunk, s gyomrunkra figyeltünk. Nem volt egyetlen szemernyi gondolat sem az agyunkban, csak a gyomrunk élt és gondolkodott hangosan. Mintha egy külön test lett volna bennünk, úgy morgott, korgott, fenyegetőzött. Néha belénk csikart egy keserveset, mintha azt mondta volna: mit ültök itt, nem látjátok, hogy kutyául vagytok?" Vissza