Utolsó mondatom, első hazám

Előszó

Néha úgy érzem, nem mehetek el olyan könnyen életem mellett. Tudom, nehéz az embernek a koordinátarendszer meghatározott helyéről figyelnie környezetét és önmagát. Nehéz számon tartania számtalan csetlés-botlását, méricskélni marokba zárható örömét, együtt üldögélni a hatodik kapu után. És koordináta rendszer sincs... Rövid földi tartózkodásunkra kétpólusú kapcsolóval vagyunk fölszerelve. Nem kell tudomásul venni, de ettől függetlenül is így van. Nem vagyunk hősök. Sem halhatatlanok. Hála Istennek...
Régi, nagyon régi adósságomat szeretném ezzel a gyűjteménnyel törleszteni. Adósa vagyok szűkebb környezetemnek, barátaimnak, családomnak és magamnak. Egyetemi éveim alatt Illyés Gyula biztatott, hogy elsősorban tanuljak, másodsorban olvassak sokat, és ha marad időm, foglalkozzak a költészettel is... Kevés időm maradt... Sorsom más pályára mozgatott, ahol több-kevesebb sikerrel megállom helyemet. Az élet bármelyik szeletén vagyok, a munkámat nehezen tudom hit, humánum és gondolkozás nélkül elképzelni. Nyilvánvaló, vannak más alapértékek is. Számomra mindig érték marad tapasztalatot, reményt, örömöt átadni. Tisztában vagyok vele, hogy egyre kevesebben olvasnak, egyre kevesebb az érdeklődés a versek iránt. De ha már magamnak megígértem...
Az illusztrációkat Csendes Csaba bajai képzőművésznek köszönhetem. Külön köszönöm a korrektúrát feleségemnek, a szövegszerkesztést Évának, a kiadást testvéremnek. Vissza