Utolsó kisérlet

Előszó

Részlet a könyvből:

"A Párizs-konstantinápolyi expressz Budapest felé közeledett. Egy második osztályú fülkében egy férfi felállott s utazósapkáját és könyvét kis bőröndbe helyezte. A fülkében rajta kívül nem volt senki. A poggyásztartóból levette a nagyobbik utazótáskát és letette az ülésre; azután kesztyűjével leveregette nadrágját, amely egy kicsit beporosodott, megigazította nyakkendőjét és felvette felöltőjét. Közben kinézett az ablakon; odakint egy szemafor rebbent el az ablak előtt, azután egy váltóőr-házikó. A vonat már a feketére kormozott, szegényes külvárosi házak között robogott s a kerekek kattogását, a vonat dübörgését és a mozdony sistergését visszaverték a kopott, néma házak homlokzatai.
Az éjszaka esett az eső, áldott, langyos tavaszi eső.
A hazájában hosszú távollét után visszatérő ember ellenállhatatlan kíváncsisággal tekintett ki a vonat ablakán s akárhogy igyekezett is, nem tudott valami kis szorongó, lehangolt idegenkedést elnyomni magában, amikor meglátta a szomorú, sáros külvárosi utcákat, a komor, szürke bérkaszárnyák vigasztalan négyszögeit, a füstös gyárkéményeket, a rozsdás ócskavas-telepeket. Egy sáros, latyakos utcában nehéz társzekér döcögött, a lovak szerszámain fénylett a sárgaréz veret. Magyarország - gondolta a férfi. És azután: - Budapest. Zsebéből kivette vasúti jegyét és a személypoggyászáról szóló vevényt. Hosszú ideig szórakozottan bámulta a jegyet s arcára, ajka körül, akaratlanul valami lehangolt vonás húzódott. Miközben önkéntelenül a vonat egyre csendesedő ritmusát figyelte s gyomrában valami hideg idegességet kezdett érezni, gondolatában egy név bukkant fel: Susanne..." Vissza