Utolsó délutánok Teresával

Fülszöveg

„Felállt, hogy jobban összeszedje a gondolatait. Teresa álmodozó tekintettel nézett fel rá a földről. Manolo megint kétségek közt pillantott a lányra: a magáévá tehetné, és a szeretője lehetne egy ideig, kétségtelen; talán hosszú hónapokon át is, de mit nyerne ezzel? Mit jelent ez a nagy szó: szerető? Melyik modern, gazdag és új elveket valló lánynak - legyen bár egyetemista, vagy sem - nincs szeretője ideig-óráig? Aztán jön az, hogy mehetsz Isten hírével, szép volt, de most már vége, futó szenvedély, röpke szex, tudod, hogy van ez, ilyen az élet, satöbbi. Nem fiacskám, nem helyesen gondoltad el ezt a dolgot, hogy lefekteted Teresát. Mert persze jó magunkévá tenni egy ilyen imádnivaló kislányt, mint ez, aki ráadásul ilyen tanult és tiszteletre méltó (bár az erkölcsei, mellesleg szólva, csöppet sem olyan szilárdak, mint ahogyan azt tiszteletre méltó osztálya hirdeti), de a saját világát már nem mindig lehet vele együtt birtokolni: az előkelőséget, a kulturális értékeket, az eleganciát és a méltóságot. Nézd csak, elég egyszer megsimogatni ezt a szép arany sörényt, ezt a csinos, selymes térdet, elég egyszer a tenyeredbe fogni ezt a kettős eper és gyöngyház univerzumot, s mindjárt megérted, hogy ez mind egy társadalmi erőfeszítés luxusterméke, amit hasonló erőfeszítéssel kell kiérdemelni, nem elég kinyújtani értük a te remegő mancsodat és megragadni..." Vissza