Útmutatás jámbor lelkek számára

Előszó

Amikor véres harcok dúltak Felsőolaszországban V. Károly császár és I. Ferenc francia király között, melyek - mint napjainkban szomorúan tapasztaljuk - a legrosszabb hatással voltak a közerkölcsökre, amikor a hitújítás árja áthatolt az Alpeseken s veszéllyel fenyegette Itáliának ősi hitét, «Milanóban néhány jámbor férfiú arra szövetkezett, hogy a nemzetek apostolának lelkes buzgóságával, tőlük telhetően újból lángra gyullasztják a hivekben az isteni tisztelet iránti szeretetet és példás keresztény élettel, szentbeszédekkel és a szentségek gyakori kiszolgáltatásával visszaállítják a régi hitéletet s azt tovább terjesztik». A sz. Pálról Paulánusoknak nevezett szerzetesek alapszabályait VII. Kelemen pápa hagyta jóvá 1533. február 18.-án és újból megerősítette III. Pál pápa 1535-ben. A kisded csapat gyorsan nőtt s már 1538-ban szűknek bizonyult kicsi rendházuk, melyben megalakultak. Ekkor megkapták a város falaihoz közel álló sz. Barnabás-kolostort és erről neveztettek el azután barnabitáknak, mely néven most is ismeretesek.
E kolostorban élt a XVIII. század alkonyán P. Quadrupani, e műnek szerzője. Életszentsége és alapos tudása elsőrangú lelki vezetővé tették Milanóban. Szentbeszédeit mindig zsúfolt templomban mondotta és hallgatói között ott volt Milanónak egész értelmisége, sőt igen gyakran a királyi udvar is. P. Quadrupani mester volt a különféle lelki kételyek, a lelket érdeklő és nyugtalanító kérdések fejtegetésében és szerencsés, békét hozó megoldásában. Mint olyan, aki állandóan lelkek vezetésével foglalkozott, részvéttel tapasztalta, hogy «ép a jó lelkek, akik Isten szolgálatában nagylelkűséggel és szent készséggel tünnek ki, éreznek leginkább kínzó aggályosságot és szomorúságot, holott az evangélium tanai, melyeket legjobb tudásukkal és lelkiismeretesen követnek, épen nem oly természetűek, hogy ily hangulatot idézzenek elő, hanem ellenkezőleg igen alkalmasak arra, hogy már itt a földön az örök örömök előizét megizlelhessék». Vissza