Előszó
Utcáink esztétikája.
Bevezető.
Az a megtisztelő figyelem, mellyel úgy a sajtó, mint a nagyközönség és a szakemberek »Budapest utcanevei« címmel napvilágot látott tanulmányom felé fordultak, örvendetesen győzött meg arról, hogy a székesfőváros lakosságának széles rétegében élénken él az érdeklődés minden mozzanat iránt, ami ritka szépségű otthonának, e nagymultú városnak életével kapcsolatos.
Csak természetes, hogy ez az érdeklődés még frissebb Budapest jelenével szemben és hogy megvan a lelkekben a törekvés arra is, hogy a »Duna királynőjének« jövőjét úgy alakítsuk, hogy még feltűnőbb, még díszesebb, még előkelőbb piedesztálra kerülhessen az európai világvárosok szépségversenyében.
Ehhez azonban nem utolsó sorban az is szükséges, hogy minden egyes lakója, gazdag és szegény, férfi és nő, öreg és fiatal, régi és új egyaránt kötelességének érezze, hogy minden lehetséges módon maga is kifejezésre juttassa azt a törekvését, vágyát, hogy városa falai között minden téren a művészi Szép diktatúrája jusson érvényre a természetadta nagyszerű keretek között.
Budapest székesfőváros vezetőségében megvan a legjobb szándék, a legbensőbb jóindulat arra, hogy a magyar metropolist egyre feljebb emelje, egyre szépítse, de ezt a nagyszerű munkát igazán lelkessé mégis csak az fokozza, ha minden illetékes fórum azt látja, hogy ebbeli törekvését ugyanaz az érdeklődés, ugyanaz a szeretet és meleg gond kíséri, ami a család körében nyilvánul meg, amikor a pater-familias áldozatot nem kímélve igyekszik szépíteni a fészket, melynek keretében életünk lefolyik.
Budapest falai, utcái, terei, házai, parkjai, kertjei, a Város, úgy ahogy kifejlődött, fölépült és van: mindnyájunk féltett fészke.
Kicsinek és nagynak egyaránt arra kell törekedni, hogyha egyébbel nem, legalább ragaszkodó, gondoskodó gondolatainak egy-egy gallyával, meleg szeretete pelyheivel igyekezzék azt szebbé, kényelmesebbé, egyre irigyeltebbé tenni.
Vissza