Előszó
Több kérésnek teszek eleget, amikor megpróbálom írásos formában rögzíteni azokat az előadásaimat, amelyeket 1982. évtől Szegeden és a Szeged környéki településeken tartottam. Néhány a későbbiek...
Tovább
Előszó
Több kérésnek teszek eleget, amikor megpróbálom írásos formában rögzíteni azokat az előadásaimat, amelyeket 1982. évtől Szegeden és a Szeged környéki településeken tartottam. Néhány a későbbiek során kazettán is megtalálható. Természetesen az élő beszéd bővebb, színesebb, mint az írás. Jogtudományi diplomával a SZOTE Rektori Hivatalában dolgoztam oktatási főelőadóként nyugdíjba vonulásomig. Főállásom mellett már az 1970-es évek elején elvégeztem többfázisú idegenvezetői tanfolyamot - oktatóim és vizsgáztatóim között a „legszögedibb szögedi", a drágaemlékű Bálint Sándor professzor is megtalálható - és főleg Szeged város helyi bemutatásával foglalkoztam először a Szegedi Idegenforgalmi Hivatal, majd később a Szeged Tourist megbízásából, de vezettem számos autóbuszos társasutazást is a különböző utazási irodák megbízásából. Mind a magam, mind családom első számú szórakozása az utazás volt, így amint a politikai helyzet lehetővé tette, - már az 1960-as évektől kezdve, külföldi utazásokat tettünk. Jövedelmünk nem volt több, mint az átlag embernek, de minthogy keresetét mindenki arra költi, amit a legfontosabbnak tart, hát mi utazásokra költöttük jövedelmünk nagy részét... Bejártuk Európa számos országát, ismerkedtünk tájakkal, városokkal, emberekkel, kultúrákkal. Életünk nagy kalandja 1984-ben brazíliai, argentínai és ausztráliai utazásunk volt. Utazásainkról sok fotót, sok diaképet készítettünk, - azokról a helyekről, ahol rossz időben nem volt alkalmas a fényképezés, vagy nem volt megengedve a fotózás, ott vásárolt diaképekkel, fotókkal egészítettük ki állományunkat, mely jelenleg közel hatezer darabból áll. Ezeket a diaképeket gondosan tárolva, ma is eredeti szépségükben mutathatjuk be. Jelentős összeget fordítottunk diavetítő felszerelésre, tartozékokra, ezek állandó karbantartására, cseréjére. Az idő múlásával korszerűbb ismeretterjesztő technikák alkalmazása jött divatba, de úgy tapasztalom, hogy a diavetítéseknek és a hozzákapcsolódó élvezetes, érdekes és tanulságos ismeretterjesztő előadásoknak még ma is jelenős közönségsikere van. Utazásaink során igyekeztünk a meglátogatott ország zenéjét is begyűjteni, így az egyes előadásokat kívánság szerint jellegzetes folklór-, klasszikus vagy modern zenei betétek színesíthetik. Előadásaim általában 60-80 perces időtartamúak, amelynek során 130-140 diakép kerül levetítésre. Útiélmény-beszámolóimat 36 cím alatt csoportosítottam, melyek azonban kívánság szerint bármilyen témáról és bármilyen időtartamban variálhatók.
Vissza