Előszó
János-est Svedléren
Sose hittem volna, hogy ezt a községet annyira szeressem. Úgy ragaszkodom hozzá. S Károly is rajong érte. Istenem, mikor még Debrecenben voltunk s atyám azt mondta: no gyerek,...
Tovább
Előszó
János-est Svedléren
Sose hittem volna, hogy ezt a községet annyira szeressem. Úgy ragaszkodom hozzá. S Károly is rajong érte. Istenem, mikor még Debrecenben voltunk s atyám azt mondta: no gyerek, Svedlérre mégysz, nagyot bámultam. Hol lehet az?
Elszöktem Károlyhoz s a fülébe súgtam:
- Károly, Svedlérre megyek.
- Hová?
- A Szepességre, Svedlérre.
- Hiszen én is odamegyek.
Persze, csakhamar elővettük a térképet s lázasan kutattunk Svedlér után. Nagynehezen ráakadtunk. A térkép előttünk feküdt s szövetséget kötöttünk, hogyha netalán valamit fölfedezünk, a mi nevünkről kereszteljük el.
Most előttünk a nyitott térkép: a hallgatag fenyvesek, az ezüstösen kigyózó víz, a Göllnic. Elnézem hosszan a Buchwald kopár, barna hátát s nehéznek érzem a szívemet. Majd átnézek a Malomhegyre s könyűt ringatok szememben. Tehát el kell válnom tőletek, kedves, jó pajtásaim... Szeretlek benneteket s szinte szemrehányást látok erdőtökben. Nektek is fáj úgy-e, hogy nem kurjantok többet s én tudom jól, egyszercsak elhalványodom majd otthon, a homokos Debrecenben, akkor ti juttok eszembe, a ti friss levegőtök, a kedves Göllnic...
Vissza