Utas és holdvilág

Fülszöveg

„Nosztalgia ellen nincs orvosság" - mondja Szerb Antal regényének főhőse. De mi iránt is érez kínzó vágyódást a 36 éves Mihály? Talán minden iránt, ami múlandó: ifjúsága, hajdani játékossága, szabad szelleme, örökre elérhetetlen szerelme(i) és vissza nem térő halottai iránt. A mindenféle béklyótól mentes élet távol került tőle, mivel megalkudott, és a konformizmus körbehálózta. Elveszett az elvárások tengerében. Olaszországi nászútja ezt a felismerést hozta meg számára. Minden felbolydult a lelkében — s felismerte, hogy talán nem lett volna szabad éppen ebbe az országba jönnie. Hiszen Itáliát, miként az ifjúság vándoréveinek álmait, költők nosztalgiájából építették. Olaszország a földi paradicsom, de Mihály „a Purgatórium hegyének ormán" csak átmeneti állomást lát a világból, csak túlvilági repülőteret, „ahonnan a lelkek elindulnak a távoli égi körök felé", s az emésztő vágyak átveszik az ember felett a hatalmat.
Szerb Antal műve klasszikussá nemesedett fejlődésregény, a magát... Tovább

Fülszöveg

„Nosztalgia ellen nincs orvosság" - mondja Szerb Antal regényének főhőse. De mi iránt is érez kínzó vágyódást a 36 éves Mihály? Talán minden iránt, ami múlandó: ifjúsága, hajdani játékossága, szabad szelleme, örökre elérhetetlen szerelme(i) és vissza nem térő halottai iránt. A mindenféle béklyótól mentes élet távol került tőle, mivel megalkudott, és a konformizmus körbehálózta. Elveszett az elvárások tengerében. Olaszországi nászútja ezt a felismerést hozta meg számára. Minden felbolydult a lelkében — s felismerte, hogy talán nem lett volna szabad éppen ebbe az országba jönnie. Hiszen Itáliát, miként az ifjúság vándoréveinek álmait, költők nosztalgiájából építették. Olaszország a földi paradicsom, de Mihály „a Purgatórium hegyének ormán" csak átmeneti állomást lát a világból, csak túlvilági repülőteret, „ahonnan a lelkek elindulnak a távoli égi körök felé", s az emésztő vágyak átveszik az ember felett a hatalmat.
Szerb Antal műve klasszikussá nemesedett fejlődésregény, a magát kereső ember önelemző lenyomata — és a felnőtté válás misztériumának örök érvényű remeke.
„Másnap hajnalban Mihály felébredt, felkelt, és kibámult az ablakon. Az ablak kinézett a városból, a hegyek felé. A toszkán tájon könnyű lila színű ködök úsztak, és az aranyszín lassan és bátortalanul készült elő a nappalra. És semmi sem volt, csak ez a li-la-arany derengés, a távol hegyek alatt.
— Ha ez a táj valóság — gondolta —, ha ez a szépség csakugyan van, akkor minden hazugság, amit eddig csináltam. De ez a táj valóság. ( )
Egyszer csak halálos vágyódás fogta el, olyan vágyódás, amilyent csak egészen fiatalon ismert, de ez reflektáltabb és égetőbb vágy volt: mert ifjúkorának a vágyódása után vágyódott olyan élesen, hogy fel kellett kiáltania.
Most már tudta, hogy a kaland, a visszatérés a vándorévekhez, csak átmenet volt, csak lépcső, amin még lejjebb kell mennie, még visszább, a múltjába, a saját történelmébe. Az idegen nő idegen maradt, aminthogy a vándorévek csak haszontalan csavargással eltöltött idő voltak, de neki haza kellene térnie, azokhoz, akik nem idegenek. Csakhogy azok már régen halottak, és elsodorta őket a világ négy sarkának kóbor szele." Vissza