Utak és emberek

Előszó

Részlet a könyvből:
"A kovácsműhelyben nagy a hőség; a villamos kohók szikrákat szórnak, s az izzó vas szagát hordozó forróság hullámai ott lebegnek a gépek felett. Tíztonnás gőzkalapács vág a fehéren izzó vasrúdra, a csarnok megremeg, minden eresztéke nyikorog, majd minden zaj elhal s füllesztő, várakozással teljes csend áll be; a gőzkalapács újra lesújt. A villamos kemence ellenőrző-ablakaiból időnként fénycsíkok törnek át a kékesszürke füstön s a kovácsok alakját reávetik a falra. Az alkalmi mozivászon sok kis, tarka ablakszemes üvegfal, mely darabokra szaggatja az árnyképeket. Az üzemrész másik sarka felől időnként a, hegesztők lilásfehér Volta-ívének vakító fénye villan. Ilyenkor az emberek arca színessé válik, az arcvonások mélyebbé, férfiasabbá válnak.
Mihai Bochis ezt a tűzijátékot rég megszokta; nem rezzen össze sem a gőzkalapács ütéseire, sem a daru csörgésére. Csendesen áll a villamos kemence kémlelő ablakánál s a hőmérsékletet becsülgeti az acél színe után.
- Ötszáznyolcvan, ötszázkilencven fok.
Az utóbbi időben, mióta a felesége elhagyta, arca sötét s kurtán, éles hangon beszél.
- Emelővasat.
A tanuló az emelőrúdhoz ugrik s odanyújtja.
- Zárd el a csapot.
Tanulója a csaphoz ugrik s elzárja. De bármilyen serény, Bochis csak nem elégedett vele. Minduntalan beleköt:
- Úgy mozogsz, mint egy vénasszony. Sose lesz belőled edzőmunkás!" Vissza