Urunk szenvedéséről nevezett Mária anya iskolájában

Előszó

„Én téged az Anyaszentegyház legmagasztosabb feladatára, az apostolkodásra szántalak."
Verdier bíboros mondotta ezeket a szavakat 1936. szeptember 27-én, azon a gyönyörű búcsúztató szertartáson, melyet párizsi zárdatemplomukban az ötvenhét Ferences Mária Misszionáriusnővér részére - misszióba indulásuk előtt - tartott. Úgy hangzottak ezek a szavak, mintha maga Krisztus mondotta volna:
„A legszebb hivatásra, a hitterjesztésre szánlak!"
S aztán folytatta a bíboros:
„Gyermekeim! Ti Isten kiváltságosai vagytok, hiszen valóságos papi méltóság az, amit rátok ruházott. . .
Emlékezzetek Jézus Krisztus utolsó beszélgetésére Szent Péterrel. Egyházának fejévé akarta őt tenni és a világmindenségre mutatva, egyetlen kérdést intéz apostolához az Úr: „Péter, szeretsz-e engem?" Jól tudjátok, mit válaszolt erre - kissé félénken - az apostol: „Hiszen tudod, Uram, hogy szeretlek!" És miután Péter így biztosította szeretetéről, Krisztus ezt a fönséges megbízást adta neki: „Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat." Zsenge Egyházam sorsa felől biztos vagyok, mert tudom, hogy te szeretsz engem, Péter.
Az első pápa lelkében a szeretet bőséges kincseit halmozta fel Krisztus és kétségkívül Péter személyén keresztül azt akarta megmutatni a jövendő apostolok seregének, hogy magasztos feladatukat csak akkor tudják teljesíteni, ha tökéletesen az Ő szeretetében élnek.
Gyermekeim, ezt értetek tette Krisztus, - ebben a sorsdöntő órában is Ő szól hozzátok az én szavaimon keresztül: „Leányom, szeretsz-e engem? . . . Biztos vagyok benne, hogy lángoló lelkesedéssel felelitek: „Uram, Te jól tudod, hogy szeretlek!" - Szeretetfogadástok elhangzott és az Úr megmutatja most nektek a távoli országokat, ahol az Ő bárányai és juhai várnak reátok s ahol ti ezeknek a lelkeknek gondozói, anyái lesztek. Vissza