Úrasztali és keresztelőedények a Tiszáninneni Református Egyházkerület Zempléni Egyházmegye gyülekezeteiben

Előszó

„Mindazáltal senkinek sem irigységével, sem rágalmazásával nem gondolok. Mert az Isten és az én jó lelkiesméretem nékem bizonyságom, hogy nem egyebet, hanem a nagy Istennek tisztességére, az ő házának épülésére néztem e dologban. Más az, hogy szabad mindennek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem amit vihetek, tudniillik Magyar nyelven az egész Bibliát..."
Károlyi Gáspárnak fenti, „az olvasocnac" szánt sorai jutottak eszembe - amit 420 évvel ezelőtt írt a Vizsolyi Biblia elöljáró beszédében - amikor végiglapoztam e könyv több száz oldalas kéziratát. Alsóbereckitől Zemplénagárdig egy kicsit megelevenedett az ismeretlen történelem. Századok hosszú sora, amiben ott vannak azok, akik aranyat, ezüstöt és drágakövet vittek „a nagy Istennek tisztességére". Voltak, akik számára a kevésbé nemes fém vagy a cserép a gazdagok drágaköveinél is nagyobb áldozatba került.
Számomra az a legfontosabb, hogy őket ugyan az a gondolat fűzte össze a bibliafordító „istenes vénemberrel"! Az, hogy a „nagy Istennek tisztességére, az ő házának épülésére" néztek ezekben a dolgokban. Ezért vállaltak áldozatot.
Az úrasztali edényekről azt mondhatjuk: van már belőle elég.
De ebből a közös gondolatból soha nem lehet elég. Ami ma Rajtad múlik kedves olvasó: tedd hozzá!
Ezekkel a gondolatokkal ajánlom tanulmányozásra a Tiszáninneni első: Zempléni kötetet.
Köszönet a szerzőknek és velük együtt legyen áldás az olvasón!
Gönc, 2010. május 17.
Csomós József püspök Vissza