Előszó
Románia első és máig legjelentősebb művészfényképezőjéről szólunk most, aki ötven éves munkássága során négy román uralkodót (Gheorghe Bibescu, Barbu Stirbei, Alexandru Ioan Cuza, I. Hohenzollern Károly) szolgált rajzoló és fényképező tehetségével. Fogadta őt koronás fők sokasága, Ferenc József, III. Napóleon, Viktória angol királynő, a svéd királyné, egy kínai herceg, bizonyos Talifu. Neve számtalan korabeli kiadványban felbukkant Bukarestben, Erdélyben, Pesten, Bécsben, Párizsban, Londonban és Németországban. Nemcsak jó portréfotós, nemcsak a néprajzi fényképezés élvonalának képviselője, nemcsak remek táj- és városfényképész, de az első fotóriporterek egyike, aki a krími háborúban Roger Fentont megelőzve fényképezett a hadszíntér mindkét oldalán. Ezeken kívül még jó akvarellista és festő, folyóirat-alapító, nyomdász, litográfus.
Életének számtalan mozzanata még ma is tisztázatlan, hiába jelent meg róla magyar, román, német nyelven számtalan tanulmány, írás, könyv. A kérdések megválaszolása csak magyar, román és más külföldi kutatók közös, együttes munkájának eredménye lehet. Teendő van elég, hiszen az idők múlásával nemhogy felejtődnék, de felértékelődik megmaradt életműve. Az a kevés Szathmári-fénykép, ami a nemzetközi fotó műkereskedelemben fel-felbukkan, szerzőjét 1999-2000 között a legkelendőbb fotóművészek tízes toplistájára emelte.
Nincs könnyű dolga a mindenkori kutatónak, hiszen Szathmári biográfiai adatai, dokumentumai, képei, életművének cserepei és a róla szóló irodalom legalább három, de inkább négy nyelven, négy eltérő metódusú intézményhálózatban lelhetők fel, s mint az ilyenkor gyakorta előfordul, a nyilvántartott adatok néha szögesen ellentmondanak egymásnak. Ezért próbált a könyv romániai és magyarországi kutatókat is megszólaltatni, valamint a fotográfia mellett művészetének többi ágával is foglalkozni. Nem hisszük, hogy ezzel a könyvvel kipipálhatnánk az elvégzendő feladatok sorából Szathmári Pap Károly életét, életművét, de az biztos, hogy innentől nem lehet már úgy tenni a hazai műtörténetírásban, mintha sosem élt, alkotott volna. Tekintsük hát úgy, mint egy hosszú út egyik kilométerkövét. Már megtettünk valamennyit és még megyünk tovább.
Vissza