Amerikai előörs

Előszó

Részlet a könyvből:
"Életemben őrzött első emlékemre anyám azt mondja: - lehetetlenség! Lehetetlen, hogy emlékezzem, hisz akkortájt mindössze tizennyolc hónapos voltam. És én mégis emlékszem - egyszobára, ahol egyik rokonom gondjaira hagytak, míg szüleim valahol úton voltak. Látok egy feketeruhás öreg hölgyet egy elfüggönyözött szobában; emlékszem, hol állt az ágy, a petróleumkályha, amelyen főztek is... emlékszem egy-egy új szobasarok és bútordarab felfedezésének rémületére. Ó, nyugodjatok bele, a gyermekek sokkal többet tudnak, mintsem gondolnátok. Néha, amikor szerető szülők fülem hallatára dicsérik drágalátos csemetéiket, csak mosolygok: tudom, hogy a drágaságok milyen tapsifülesen isszák magukba a felnőttek minden szavát. Gyermekkoromban egyre csak azt gondoltam: milyen ostobák ezek a felnőttek! és milyen könnyű túljárni az eszükön!
Apró tipegő voltam, amikor egy napon anyám rámszólt, ne dugjak rongyokat a WC-kbe. "A papir elázik, de a rongy nem!" Elraktároztam magamba ezt a bölcsességet és amikor legközelebb látogatóba vittek Florence nevű nagynénémhez, nagy önállósággal figyelmeztettem:
- Az, hogy papírt dobsz bele a WC-be, az helyes, miután a papir elázik. De nehogy rongyot dugj bele, mert az nem ázik el.
Nagynéném és egybegyült, kedves rokonaim arcán gyönyörrel teli csodálkozás ragyogott fel. Ekkor ízleltem meg először a dicsőség érzetét.
Baltimore, Maryland... panziók és bérelt lakások. Sohasem volt ezidőtájt egy szobánknál több. Én a díványon aludtam, vagy pedig, szüleim lábánál keresztben, az ágyban; ez azonban, amennyire vissza tudok emlékezni, nem okozott nekem semmi kényelmetlenséget. Furcsa, éjszakai kalandok rémlenek fel előttem: időnként, éjféltájban, hirtelen felgyújtották a gázlámpát és én, szememet dörzsölgetve, arra ébredtem, hogy szüleim poloskára vadásznak. A kis fenevadak a sötétben előbujtak, de amikor meglátták a világosságot, hanyatthomlok menekültek." Vissza