Előszó
Szia, kedves Olvasó!
Engem Pintácsi Vikinek hívnak, s lehet, hogy itt-ott találkoztunk már, de ha még nem hallottál volna rólam, akkor engedd meg, hogy kicsit bemutatkozzam.
Ha megkérdik, mivel...
Tovább
Előszó
Szia, kedves Olvasó!
Engem Pintácsi Vikinek hívnak, s lehet, hogy itt-ott találkoztunk már, de ha még nem hallottál volna rólam, akkor engedd meg, hogy kicsit bemutatkozzam.
Ha megkérdik, mivel foglalkozom, ki is vagyok valójában, igencsak gondolkodóba esem. Nem véletlenül, hiszen sok mindennel foglalkozom. A kérdésre néhány másodperc múltán mégis minden esetben büszkén azt válaszolom: „Három gyermekes anyuka!" Hiszen bármi is a munkánk a nap 4, esetleg 8, olykor 10 órájában, ha egyszer már életet adtunk, hivatásunkká az Anyaság válik. Ha pedig már három csintalan gyermek lóg a nyakunkon otthon, akkor leginkább főállássá lesz. Így aztán, az én beosztásom a „munkahelyemen": Anyuci. Bizonyára - és remélhetőleg - ezzel sokan vagyunk így, s cseppet sem bánjuk. Igaz, mellette azért vagyunk: „Drágám, Marika, Erika, Főnökasszony, Kedveském, Kislányom" és még ki tudja, mi minden. Ja, a bemutatkozás. Szóval, ha éppen nem Anyuci vagyok, akkor leginkább énekelek, azon kívül műsort vezetek, konferálok, időnként könyvet írok, kismama ruhákat tervezek, s újabban fotózom is.
No, de térjünk vissza az anyaságra. A sokszor fárasztó és idegtépő mivolta mellett azt gondolom, hogy a legtöbb vidámságot és jópofa „dumát" is a gyermekeinknek köszönhetjük. Így vagyok ezzel magam is, hiszen nap, mint nap hagyják el olyan szavak, mondatok a kicsik száját, amit az ember legszívesebben lejegyzetelne, hogy húsz év múlva is emlékezzen rá..
Vissza