Univerzum 1962. (nem teljes évfolyam)

Előszó

Részlet a műből:

Még 1931-ben jelent meg John Marshall „Mohendzsodaro és az indus civilizáció" című munkája. Ebben ez a kiváló régész a különböző szakterületeken működő munkatársak egész vezérkarával az Indus völgyében végzett ásatások addig elért eredményeit minden részletükben összefoglalta, és a tudományos világ elé tárta. Nagy feltűnést keltett, hogy a kutató ásója egy olyan ősi, fejlett kultúra maradványait hozta felszínre, amelynek kezdete minden bizonnyal az i. e. III. évezredbe, vagy még régebbi időre nyúlik vissza. Addig ugyanis azt hitték, hogy az i. e. II. ezredben északnyugat felől Indiába beszivárgó árja törzsek alkottak elsőnek a félsziget északi részében az idők folyamán fejedelemségeket és más önálló államokat. A kutatások eredményeként ez a feltevés tévesnek bizonyult — jóllehet egyes szakemberek még ma is ragaszkodnak hozzá, mert az ásatások azt igazolták, hogy az Indus völgyében ,már azt megelőzőleg is olyan magas kultúra virágzott, amely méltán tartható egyenrangúnak a sumír-babiloni, vagy pedig a régi egyiptomi műveltséggel.
E régi kultúra első lelőhelyének a Punjab kerületben levő Harappa bizonyult, nemsokkal azután a körülbelül 600 km-rel délebbre, a Pakisztánban levő (Szind tartományban) Mohendzsodaro („A
halottak dombja"), végül ezt követte Csankudaro, az Indus keleti részén fekvő, régi kereskedelmi és ipari központ, ezt E. Mackay ásta ki.
De még ezzel sem sikerült a régi induskultúra egykori kiterjedésének határait meghatározni. A további kutatások, az utóbbi hat évben azt eredményezték, hogy a szóban forgó kultúra területének mind déli, mind keleti irányban Mohendzsodarón túl legalább 1000 km-nyire kellett kiterjeszkednie. 1953 novemberében az ahmedabadi kerület Lothal nevű községe mellett .egy újabb települést tártak fel, ugyanakkor pedig Suratnál — tehát Mohendzso-darótól mintegy 1000 km-re — az indiai kultúrának hamisítatlan bizonyítékára bukkantak. Azonkívül Beludzsisztántól a Kathiawar-félszigetig terjedő hatalmas területen még számos átkutatásra váró rommező fekszik.
A csaknem kivétel nélkül égetett téglából épült Harappát és Mohendzsodarót (Harappa már az ókortól kezdődőleg sokat szenvedett a téglatolvajoktól) Mackay joggal minősíti nagyvárosoknak. Ezek valamikor minden valószínűség szerint két olyan külön államot képviseltek, amelyeken a kis-ázsiai városállamok mintájára papkirályok uralkodtak. Ezt a hipotézist azonban eddig igazolni nem sikerült.

3 Vissza